Nemzetiségi viszály egy irodahelyiség miatt

Pilisszentkereszt. Hisztérikus reagálások, már-már genocídiumnak beállított ügy, melyből a szlovákiai nacionalizmus röpke két hét alatt remekül profitált. Ráadásul a szlovák média – tisztelet a csekély kivételnek – számos vonatkozásában is egészségtelenül fújt fel egy helyi konfliktust. A pilisszentkereszti ügy azóta már megoldódni látszik, a szlovák önkormányzatnak nem kell kiköltöznie a Szlovák Házból.

Kétnyelvű üdvözletA szerző felvételeAmikor ezek a sorok íródnak, a magyar államfő már tárgyalt a helyszínen, vizsgálóbiztosokat küldött ki Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, bekérették a pozsonyi magyar ügyvivőt, Robert Fico elzengte a magáét, kilátásba helyezte, hogy a kormány pénzzel segíti az ottani szlovák szervezeteket, s természetesen Ján Slota is belebarmolt az ügybe, nagylelkű?ségi rohamában 100 ezer koronát ajánlott fel, és számlát nyitott. S még mindig nincs vége.

A pilisszentkereszti helyi önkormányzat többségi szavazással arról döntött március 25-én, hogy a falu központjában álló Szlovák Házból április elsejei hatállyal ki kell költöznie a Szlovák Kisebbségi Önkormányzatnak, pontosabban egy körülbelül 4x5 méteres irodahelyiségből, mert azt úgymond az önkormányzat is használni fogja ezentúl, jobban mondva Lendvai József polgármester. Hogy mire? Ez sajnos ottjártunkkor sem derült ki pontosan, miként az sem, vajon miért éppen erre az irodahelyiségre fáj az önkormányzat foga. De haladjunk sorjában, mi történt azon az önkormányzati ülésen.

Nem ki-, csak átköltöztetés

Az önkormányzati ülésen az első pont a kiköltöztetés volt. És elvetették azt a módosító javaslatot, hogy a kizsuppolás lekerüljön a napirendről. Lendvai József polgármester szerint a folyamat másfél évvel ezelőtt indult be, amikor az önkormányzat a 2007-es költségvetést tárgyalva döntött arról, hogy az iskola melletti szolgálati lakást felújítják 1,5 millió forintért, hogy a nemzetiségi önkormányzatok ott működhessenek. Szerinte erre azért volt szükség, mert a 2006-os választások után egy új nemzetiségi önkormányzat is megalakult, mégpedig a német. Törvényből eredő kötelességük volt tehát, hogy őket is elhelyezzék. Mivel a szlovák házbeli szervezetek nem fogadták el, hogy a német nemzetiségi önkormányzat az ottani irodában helyet kapjon, más lehetőségük nem volt, mint hogy az iskolában alakítsanak ki helyiségeket – fogalmazott a polgármester. Legutóbb tavaly nyáron tárgyaltak a szlovák önkormányzattal erről, s azóta új lehetőség nem merült fel, új ajánlat sem érkezett, ezért folyamodtak a mostani megoldáshoz. Lendvai hangsúlyozta: egyáltalán nem szlovákellenes lépés ez, mert magát a szlovák házbeli irodahelyiséget a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat továbbra is használhatja, de április 1-jétől az önkormányzat is használni fogja. Közösségi és kulturális célokra pedig a Szlovák Ház többi helyiségét ugyanúgy használhatják a szlovák szervezetek, mint eddig. Három szlovák szervezet pedig továbbra is a Szlovák Házban marad. Lendvai szerint a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat is használhatja alkalmanként az irodát. Hogy milyen gyakran és milyen formában, az nem derült ki.

Méltánytalan a döntés

Marta Demjénová, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselője szerint derült égből villámcsapásként érte őket a hír, hogy a nemzetiségi önkormányzatot ki akarják költöztetni a jelenlegi irodából. Úgy véli, az után, hogy a szlovák nyelvtanfolyamot támogatta az önkormányzat, a kiköltöztetés nem éppen a fényes együttműködés bizonyítéka. A legutóbbi tárgyalásokkor a polgármester azt ígérte a kisebbségi ombudsmannak, megpróbál más megoldást keresni azért, hogy ne kelljen a szlovák önkormányzatnak elhagynia az irodát. Az ígéretet máig nem tartották be – tudatta az ominózus ülésen Demjénová. Ráadásul szerinte velük erről is és a megoldásokról is tárgyalni kellett volna, mielőtt ez napirendi pontként az önkormányzat elé kerül – de ez sem történt meg.

Beolvasztási technikák?

Demjénová hangsúlyozta: a nemzetiségi önkormányzat kiköltözetése egy folyamat része, ugyanis a 2006-os választások óta több olyan lépés történt, mellyel sértették a pilisszentkereszti szlovákság jogait. Például az addigi kétnyelvű újság kiadását korlátozták, illetve felfüggesztették. Előfordult, hogy ünnepségen nem lehetett szlovákul verset mondani, s olyan közvélemény-kutatás is volt, melynek kérdései azt sugallták: egyáltalán szükség van-e nemzetiségi oktatásra? Demjénová szerint a mostani döntés megbontja az eddigi status quót, ellentéteket szít a szlovák szervezetek közt, s bár a döntés jogilag szabályos lehet, méltánytalan és erkölcstelen. (A Szlovák Ház az önkormányzat tulajdona – a szerk. megj.) Továbbá azt is figyelembe kéne venni, hogy ez nem pusztán technikai kérdés: a székhelynek jelképes és érzelmi jelentősége is van a falu többségét alkotó szlovák kisebbség számára. – Most csak a központból dobnak ki bennünket, de ha ez így folytatódik, mi a garancia arra, hogy nem rúgják ki a többi szlovák szervezetet is, s hogy végül nem szedik le a kétnyelvű táblákat? – tette fel a kérdést Demjénová.

A gyűlésen akadt, aki azért nem szavazott, mert szerinte emiatt elmaradnak a nemzetiségi támogatások, pedig a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat már eddig is rengeteg pénzt intézett a falunak – helyiségek felújítására is.

Nem szlovákellenes lépés

Lendvai József és az önkormányzat egy része az ominózus ülésen kikérte magának a szlovákellenesség vádját, mint a polgármester fogalmazott: az, hogy a szlovák szervezetek miként mű?ködnek és rendezvényeikre hány embert vonzanak, nem attól függ, hogy a nemzetiségi önkormányzat irodája a falu közepén, vagy kétszáz méterrel távolabb helyezkedik-e el. Becságh András polgármester-helyettes pedig nyilvánosan megígérte: segíteni fog abban, hogy a helyi, szlovák nyelvet is oktató iskola valóban kétnyelvű iskolává váljon.

Az önkormányzat nem fogadta el Demjénovának azt a javaslatát sem, hogy a kiköltözést ez év december 31-ig napolják el. Marta Demjénová szerint továbbra sincs konkrét és ésszerű indok arra, miért pont ez az irodahelyiség kell a falu önkormányzatának.

Ezt Lendvai valóban nem tudta megindokolni. Miként arra sem reagált, hogy a falunak más lehetőségei is lettek volna újabb helyiség kialakítására, például a régi kantinban. Ám a polgármester, az alpolgármester, valamint Galó László tanár határozottan cáfolta, hogy ünnepségeken nem engednének szlovákul verset mondani. – Ez hazugság. Összekeverik az időpontokat. Október 26-án, a forradalom emlékünnepén valóban nem mondtak szlovákul verset, mert ez magyar ünnep – mondta Galó László képviselő, tanár. Becságh és Galó szerint nem igaz, hogy manipulatív kérdésekkel arra akarták volna rábírni a szülőket, hogy ne hordják a helyi, nemzetiségi iskolába a gyerekeket. – Ez hivatalos felmérés volt, törvényesen jártunk el, időnként a minisztérium méri ezt fel. Nálunk ugyanis, ha már nyolc család kéri, hogy anyanyelvet is oktassanak, azt köteles az állam biztosítani. A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat eddig mindig megelégedett nyolc családdal, mi mindenkit végigkérdeztünk a faluban – mondta a tanár és az alpolgármester. Jozef Havelka volt polgármester viszont ezt határozottan cáfolta, ők a felmérésekkor mindig, mindenkit megkérdeztek Pilisszentkereszten – állítja.

Demjénová szerint a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat a saját pénzét is felajánlotta a helyi kétnyelvű lap kiadására, de ebbe a falu új vezetése nem egyezett bele. – Azt mondták, hogy ebben nem akarnak együtt dolgozni velünk. Aztán meg már a lapról sem akartak hallani. Most ugyan van egy saját lapunk, amit a kisebbségi önkormányzat ad ki szlovákul, de községi, minden nemzetiséget tiszteletben tartó, rendes újság már nem létezik.

Szerkesztési elvek

Lendvai József az önkormányzati ülésen elmondta: ő és egy ismerőse egy éven keresztül szerkesztették a kétnyelvű lapot, s akár már most is ki lehetne adni egy újat, ám csak olyan cikkek lehetnek benne, amelyek nem bírálják a kiadót, azaz az önkormányzatot. – Ezt egy évvel ezelőtt is elmondtam. Van olyan újság, ahol a saját kiadójuk ellen írnak? Legutóbb a szlovák cikkek zöme csak a képviselő-testületet szidta, ezért nem is kerültek be az újságba – mondta a polgármester.

Tudatos züllesztés?

Szlovák önkormányzati forrásaink szerint a német nemzetiségi önkormányzatot csakis azért hozták létre, hogy a szlovákot szétugrasszák. Szerintük furcsa, hogy 2006-ig egyáltalán nem volt német kisebbségi önkormányzat, csak épp azután lett, hogy a Fidesz-színekben indult Lendvai megnyerte a választásokat. Demjénová is indult, de feleannyi szavazatot kapott, mint Lendvai. Van, aki ezt azzal magyarázta, hogy Demjénová alapvető hibát követett el, amikor 2006-ban a választók tudomására hozta, hogy a saját testvérével is számol az új önkormányzatban. Havelka viszont egészségügyi okokból nem vállalta a két évvel ezelőtti megmérettetést, noha előző polgármesterként máig nagy a népszerűsége, s integráló személyiségként ismerik őt a faluban.

Etnobiznisz

Roppant érdekesek a magyarországi nemzetiségi szabályok. S ez a kisebbségek szerint a többségnek kedvez. Ugyanis, lehetek én bármilyen nemzetiségű, ha találok 30 támogató aláírást, s indítok 5 jelöltet, akkor összegründolhatok akármilyen nemzetiségi önkormányzatot, évi 700 ezer forintot kapok a működésre. Forrásaink szerint megtörtént már olyan is, hogy romák alakítottak szlovák nemzetiségi önkormányzatot. A kisebbségek parlamenti képviselete pedig nem létezik. Pilisszentkeresztre ugyanakkor az utóbbi évtizedben számtalan család települt be – Budapest alig harminc percnyire van –, s mivel a közösség immár etnikailag sem zárt, s egyre inkább nem lesz az, kevéssé hihető, hogy pont a jelenlegi vezetés és az új önkormányzat tehet az asszimiláció felgyorsulásáról, a nemzetiségi arányok megváltozásáról.

Mit mondanak a lakosok?

A pilisszentkereszti szlovákság az ország legnagyobb falusi kisebbsége több mint 55 százalékkal. Az idősek, a nyugdíjasok, a középkorúak még ismerik a hagyományokat, a folklórt, a népdalokat, s még beszélik a nyelvet, ámde a fiatalok – bár a helyi iskolában tanulnak szlovák nyelvet és irodalmat – már inkább csak magyarul beszélgetnek. Szlovákul főképp családi körben, az idősebb hozzátartozókkal társalognak.

Húsvét után kedden két fiatalemberrel is találkoztunk a ké??t?nyelvű táblát viselő Pilis Sörözőben, Vizi Mihállyal és Labadics Gáborral. A helyi iskolába jártak, valamit még tudnak szlovákul, de amikor a Sme lapot eléjük tettük, hogy el tudnának-e valamit olvasni, úgy reagáltak: igen, de a nagy részét nem értenék. Hogy miért jártak a helyi nemzetiségi alapiskolába? Mert ez volt helyben, azaz a legközelebb – válaszolták. Azt állították, több olyan fiatal ismerősük van, akik gyakran beszélnek szlovákul. Műholdon a Markíza adását is nézik. Licsik József kocsmáros, Trapatyka Pál és Dubicki Antal szerint Havelka jobb polgármester volt, mint a mostani, mert ő már bizonyított. Szerintük ugyanakkor semmiféle nemzetiségi konfliktus nincs a faluban, eddig tiszteletben tartották a nemzetiségek jogait. Dubicki bácsi ottjártunkkor szlovák népdalra gyújtott, s a kocsmárossal szót tudtunk érteni szlovákul is.

Lesz ésszerű kompromisszum?

Látogatásunkkor az volt a benyomásunk, hogy a konfliktus inkább tűnik két szomszédvár – azaz a régi polgármester és emberei, valamint az új polgármester és emberei – közti harcnak, mint nemzetiségi viszálynak. Ráadásul az önkormányzati ülésen is akadt, aki úgy fogalmazott: ő is szlovák, de sosem venné magának a bátorságot, hogy az összes szlovák nevében beszéljen, s természetesnek tartja, ha egy ügyben akár a szlovákok véleménye is eltér a megoldást illetően. Hogy mi lenne ez, még kérdéses. Viszont tény, hogy ezt csakis a helyiek tudják megoldani. Ha Lendvai polgármester érzékenyebben és nagyobb belátással kezelte volna a témát már a kezdetektől, s ha a kommunális politikában épp nem az ellenfelei lennének egyben a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kulcsemberei is, tán nem fajultak volna idáig a dolgok. Mert neki feltehetően nem az a fránya irodahelyiség hiányzik, hanem nem szívleli azokat, akik benne ülnek. De miért kell emiatt egy egész falunak veszekednie?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?