Nemzet-közti Magyar Fotószalon: hazai alkotókat díjaztak

Nagy Tivadar átadja a díjat Sedliak Pálnak  -  reprofotó
Párkány |

A magyar nemzetiségű fotósok nemzetközi szemléjének 21. évfolyamában Moholy-Nagy László halálának 75. évfordulója, a magyar nemzeti jelképek és a „barátom a borönálló kategóriát alkottak, a természetfotóknál pedig a perspekíva volt ezúttal a lényeg.

Tizenötödik alkalommal nyitották meg a Barta Gyula Galériában január 12-én a Nemzet-közti Magyar Fotószalon 21. évfolyama fotóinak 44 képből álló, válogatott anyagát, amelyet vándorkiállítás formájában Dunaszerdahelyen, Komáromban, Léván, Naszvadon, Füleken is bemutatnak, de Ózdon és Miskolcon is láthatja a közönség. Most 124 szerzőtől összesen 1500 fénykép érkezett a nemzetközi szemle budapesti szakmai zsűrijéhez, többek közt az Egyesült Államokból, Kanadából, Szerbiából, Magyarországról és Szlovákiából. A szalonra a világon bárhol élő magyar nemzetiségű fotós benevezhet, életkortól és foglalkozástól függetlenül. A bíráló bizottság ezúttal összesen 288 fényképet tartott kiállításra méltónak, a rangos mezőnybe Szlovákiából öt szerző 11 fotója került be – közölte a párkányi megnyitón Nagy Tivadar fotográfus, szervező. Tulajdonképpen a budapesti kiállítás válogatott anyaga utazik most a Kárpát-medencében, hogy minél több helyen kapjanak a nézők ízelítőt a fotósok munkáiból.

Sikeres hazai fotográfusok

A komoly zsűri, melynek tagjai: Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész, Gáti György, Balogh Rudolf-díjas fotográfus, Ladislav Struhár szlovákiai fotóművész, valamint Török Róbert a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója több szlovákiai magyar alkotót is díjazott. A martosi Sedliak Pál a magyar nemzeti jelképek kategóriában a Magyar Fotóművészek Világszövetségének ezüstérmét, a Moholy-Nagy-évforduló kategóriájában pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetségének bronzérmét kapta meg. A névre szóló díjat most Nagy Tivadartól vette át a párkányi galériában. Toldi Zorán érsekújvári fotóművész szintén sikeresen szerepelt, a 288-as válogatott mezőnybe összesen öt fotográfiája került be. Neki szintén a megnyitón gratuláltak. A nemzetközi tárlaton szerepelt még a naszvadi Holop Ferenc, három fényképpel, a komáromi Prezmeczky Péter két fotográfiával, a lévai Mészáros Lajos pedig egy fényképpel került be a kiállítás elit mezőnyébe. A bősi Bátky Tamás és a perbetei Varga Tibor szintén részt vettek a nemzetközi pályázaton. Miként azt Nagy Tivadar a párkányi megnyitón elmondta, a hagyományos színes és monokróm kategóriák mellett az aktuális évadban önnálló kategóriát alkottak a magyar nemzeti jelképek, Moholy-Nagy László halálának 75. évfordulója, és a bor is – barátom a bor – fantázianévvel. A természetfotók kategóriájában ezúttal a perspektíva, a távlat volt a lényeg, a központi elem. A legsikerültebb alkotások esetében pedig immár mi, nézők is gyönyörködhetünk – elmerülhetünk a szerzők egyéni perspektíváiban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?