„Nemesedtünk az idők során”

A legutolsó itteni koncertünk igazán maradandó élmény volt számunkra. Én és a zenekar két másik tagja nagyon betegek voltunk. Valószínűleg „megmérgeztek” bennünket a tojásrántottával, ugyanis a vacsora után nagyon rosszul lettünk. Felváltva rohangáltunk le a színpadról a mosdóba, az öltözőben meg kortyolgattuk az Unicumot, hogy legalább a koncert végéig kihúzzuk valahogy. Rendkívül rossz idő volt, szakadt az eső, ám mivel akkor is rengeteg ember jött el, fölléptünk, és úgy játszottunk, hogy napernyőt húzattunk ki a színpad fölé. Emlékezetes szereplés volt.

Akkor ezért nem jöttetek ide hat évig?

Természetesen nem ezért, hanem mert azóta senki sem hívott meg bennünket. A mostani királyhelmeci koncertünket egyébként Makkai András szervezte. Örömmel tettünk eleget a felkérésnek.

Az első, 1992-es királyhelmeci vendégszereplésetek merőben különbözött a mostanitól. Mintha akkor egy egészen más Republic zenélt volna.

Az valóban nagyon régen volt. Azóta legalább 1000–1200 koncertet adtunk. Tizenöt éve zenélünk együtt, így természetes, hogy rengeteget változtunk.

Nemcsak az együttes változott, a rajongóknál is volt egyfajta generációváltás. Olyan gyerekek álltak most sorba az autogrammokért, akik az első itteni koncertetek idején még nem is éltek. Milyen érzés nekik zenélni?

Furcsa, hogy mi is „bácsik” lettünk. A folyamatos munka mellett nem nagyon foglalkoztunk azzal, hogy múlik az idő. Nem tudom, mikor tudatosodott bennem, de egyszer csak én is észrevettem, hogy megöregedett a zenekar. Ez azonban pozitív folyamat volt, mert azt hiszem, hogy mi – mint a jó bor – nemesedtünk az idők során. A Republic mostanra olyanná vált, amelyet mindenkinek nyugodtan ajánlhatok, mert ebben a zenekarban megvan minden, aminek benne kell lennie. Technikailag és zeneileg is kiforrottabb lett az egész. Persze mindehhez tizenöt év kemény munkája és az elmúlt évek tapasztalata kellett.

A december 5-ei népszavazás eredménye után milyen érzésekkel jöttök a Felvidékre fellépni?

Bennünk semmi sem változott. Engem amúgy sem érdekel a politika. Kifejezetten bosszant az összes léhűtő, aki a parlamentben ücsörög, és közben mindenféle kiváltságokat élvez. Természetesen a népszavazás után sokat gondolkoztam, és arra a megállapításra jutottam, hogy ez nagyon pitiáner dolog volt. Az eredményről se te, se én nem tehetünk. A határon túl elő magyarok számára valószínűleg még szörnyűbb volt ez az egész, de azt hiszem, aminek sorsszerűen be kell következnie egyszer, az meg is fog történni...

A politika azért határon túl és innen is beleszól az ember mindennapjaiba. Nemrégiben meglepődve hallottam, hogy „nagyon balos” zenekarnak minősítették a Republicot. Hogy is van ez?

Nem tudom, hogy egy zenekar mitől lehet „balos”. Bevallom, az egész mostani jobb- és baloldalasdi cirkuszt sem igazán értem. Baloldali beállítottságú vagyok, ha a balosság azt jelenti, hogy a szociális védőhálót ki kell terjeszteni a védtelen emberekre. Azokon, akik az utcára kerültek, segíteni kell, és nem árt elgondolkodni azon, hogy ezek az emberek miért kerültek ilyen helyzetbe. Ha azt hallom, hogy valaki egy válóper után hajléktalan lett, csak azért, mert neki kellett elhagynia a két és fél szobás panellakását, akkor én balos vagyok. Ha látom, hogy az utcán olyasvalaki kéreget, aki negyven évig becsületesen dolgozott, és most, hogy az illető elvesztette a munkahelyét, még esélye sincs az újrakezdéshez – megint csak azt mondom, balos vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármiféle párthoz csatlakozni szeretnék.

Térjünk inkább vissza a zenéhez. Mennyiben különbözik az új lemezetek, a Mohikán a régebbiektől?

Az is egy folyamat eredménye, hisz ez sorrendben már a 19. albumunk. A zenekarnak különböző korszakai voltak. Jó ideig csak Cipő (Bódi László) dalait játszottuk. Kimeríthetetlen forrásnak tűnt, ám mint minden forrás, ő is kiapad egyszer. Később más szerzők kezdtek el dalokat írni nekünk: Tóth Zoltán, Patai Tamás és én is írtam jó néhányat. Egy ideje egy-egy albumra négyen-öten írjuk a nótákat. Ez egyébként Cipő számára is egyfajta megkönnyebbülés volt, hogy most már vállvetve, közösen dolgozunk a lemezeken.

Ennyi idő és lemez után egy picit sem unjátok az egészet?

Az, hogy egy két és fél órás koncert után elfárad az ember, természetes. Ám ez jóleső fáradtság. A zenélést pedig nem unjuk. Én már tudom, milyen dalok lesznek a következő albumunkon, hisz már fölénekeltem őket. Tudom, hogy jó nóták, tudom azt is, hogy sikerük lesz, így alig várom, hogy elénekeljük őket a közönségnek.