Nemcsak a kutat, hanem egymást is fúrják

Nagymegyer |

<p>Bejelentés alapján az építési felügyelet vizsgálódik a nagymegyeri geotermikus kút környékén. &nbsp;Az ellenőrzést ma tartották, utána derül ki, minden rendben van-e a fúrással kapcsolatos építkezéseknél.&nbsp;</p>

Nagymegyeren először tíz éve merült fel a geotermikus fúrás ötlete, de a környezetvédelmi minisztérium csak az előző önkormányzat idején adta ki a fúráshoz szükséges kutatási engedélyt – akkor még a Pozsonyi útra. Az engedély 2014 januárjában anélkül járt le, hogy a munkálatokat elkezdték volna, ezért újra kellett kérvényezni. A környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a kutatási engedély birtokosa, a nagymegyeri termálfürdőt üzemeltető Termál Kft. 2015 decemberében az új helyszínre is megkapta a kutatási engedélyt. Időközben ugyanis a város úgy döntött, hogy nem a Pozsonyi úton, hanem a Piac téren fúrat, és a fennmaradó termálvizet nem sajtolja vissza, hanem kivezeti a termálfürdőbe. „A geológiai törvény alapján a minisztérium által kiadott jogerős határozatokkal teljesültek a geotermikus fúrás feltételei a meghatározott területen” – válaszolta megkeresésünkre a környezetvédelmi minisztérium sajtóosztálya. Magával a fúrással tehát minden rendben van, a kinyert termálvíz elvezetése körül azonban akadnak kérdőjelek. A város vezetése ugyanis a munkát egybekötötte az engedélyeztetési eljárással. Ha senki nem köt bele, időt nyernek, ha nem lesz ekkora szerencséjük, legfeljebb bírságot fizetnek, és utólag rendbe teszik az adminisztrációt. Bár az építésügyi törvény szerint ez nincs rendjén, az ellenőrök is elismerik, hogy az önkormányzatoknál sűrűn találkoznak ezzel a gyakorlattal.  Engedély nélkül ?  Amint Vasdislav Papánek, az építési felügyelet munkatársa tájékoztatott, jogköreiknek megfelelően Nagymegyeren a kúthoz közeli kazánház rekonstrukcióját, és az ehhez szükséges engedélyek meglétét fogják ellenőrizni. A többi, a beruházással kapcsolatos munka nem hozzájuk tartozik, minden folyamathoz az illetékes hivatal adta ki az engedélyt. Vagy nem adta, mert Nagymegyeren sokan arra gyanakodnak, hogy a termálvizet a kazánházig és a helyi fürdőbe vezető vízvezetékek lerakására nincs érvényes területrendezési határozat, és a telektulajdonosok engedélyével sem rendelkezik az önkormányzat.  Mindezzel kapcsolatban Néveri Sándor volt polgármester, jelenlegi önkormányzati képviselő kért tájékoztatást az önkormányzat februári ülésén, de azt mondja, választ nem kapott. „Az a gyanúm, hogy sem tervdokumentáció, sem költségvetés, sem területrendezési határozat nincs a vezetékekre vonatkozóan. Fogalmam sincs, minek alapján választották ki a kivitelező Danubius Kft.-t és a többi alvállalkozót, valamint a beszállítót, ha a szükséges tervek és engedélyek hiányoznak. Ha az önkormányzat magánterületen akar vezetéket lefektetni, a használati és hozzáférési jogot is rendeznie kell, információim szerint ez sem történt meg. Azt sem értem, hogy a városi tulajdonú műszaki szolgáltató cég miért nem vehet részt a terepmunkában. Még csak lehetőséget sem kapott arra, hogy ajánlatot tegyen, holott nyilván előnyösebb feltételekkel dolgozna, mint egy idegen cég” – véli Néveri Sándor.  Városi területen ásnak  A város jelenlegi polgármestere, Lojkovič Sámuel azt mondja, csak városi tulajdonú területen fektetik le a vezetékeket, tehát nem is volt kitől engedélyt kérni. „Magánterületet a fürdőig vezető két kilométeres szakaszon csak Kálnoky gróf erdejében érintünk, és ezzel kapcsolatban a gróf úrral már előkészítettük az arra vonatkozó szerződést, hogy tíz évig mi fogjuk bérelni az erdejét. Még a Pozsonyi úton érintjük valahol az úrbéri társaság területét, de ha gond lesz vele, legfeljebb megkerüljük” – mondja a polgármester. Azt elismeri, hogyavezetékekrevonatkozóanmég nem rendelkeznek területrendezési határozattal, ennek intézése szerinte folyamatban van. „Nem várhattunk a munka elkezdésével, mert nem mindegy, hogy mikor fúrunk. Meg akartuk előzni a legnagyobb nyári melegeket, amikor az emberek nyitva tartják az ablakokat, mert a fúrás zajjal és porral jár. Erről egy lakógyűlésen tájékoztattuk is az érintetteket még decemberben, és ők is azt kérték, hogy minél hamarabb fogjunk hozzá, amíg nem kell ablakot nyitni. Ha minden jól megy, május 27-én befejezzük a fúrást, utána már csend lesz” – ígéri.  Legalábbis a fúrás területén, mert egyébként nem biztos. A vezetékek új útvonalára, amelyen a Piactérről a Komáromi lakótelepre és a fürdőbe vezetnék a vizet, még nincs érvényes engedély, de Lojkovič Sámuel azt mondja, mire ásni fognak, addigra lesz. Állításának ellentmond a tény, hogy már el is kezdtek ásni, holott az építésügyi törvény szerint a munkálatok megkezdése előtt a beruházónak minden engedéllyel rendelkeznie kell. Lojkovič Sámuel ezt nem veszi ilyen szigorúan, azt mondja, ha arra vártak volna, hogy papíron is minden meglegyen, még most sem kezdték volna el a fúrást.  Papíron is rendben lesz  „Egyesek átvitt értelemben fúrják ezt a projektet, tudomásom van róla, hogy némely hivatalokban odaszóltak, hogy ne is válaszoljanak, amíg le nem telik a harminc nap” – mondja. Szerinte Néveri Sándornak a lakáskezelő vállalat ügyvezető igazgatója, Dobis Ildikó válaszolt, biztosította őt afelől, hogy a fúrás körül miden rendben van, a vezetékek engedélyét pedig most intézik.  A fő kivitelező Danubius Kft.-vel kapcsolatban Lojkovič azt mondja, bevált cégről van szó, amely már a helyi termálfürdőben is dolgozott. A fő beruházót a városi lakásgazdálkodási vállalat meghívásos versenypályázaton választotta ki három cég közül, és Dobis Ildikónak, a vállalat ügyvezetőjénekmeggyőződése,hogy a megbízás specifikus voltára való tekintettel nem is kellett nyilvános közbeszerzést hirdetniük. „A Dunstav és az OSP volt a másik két megszólított cég, és a Danubius adta a legjobb ajánlatot. Az alvállalkozókkal és a beszállítókkal ugyanígy jártunk el, mert speciális hőálló csövekről van szó, ilyet nagyon kevés cég gyárt. A hitelező bank, a VÚB a szerződésben is kikötötte, hogy olyan cégekkel végeztessük a munkát, amelyek rendelkeznek referenciákkal ezen a szakterületen, itt nem lehetett az egyetlen szempont a minél alacsonyabb árajánlat”–érvelDobisIldikó. Azegész beruházásra a város 3,6 millió eurós hitelt vett fel, ebből kb. 2 millió fog elfogyni a vezetékek lerakására és a kazánházak rekonstrukciójára. Azt, hogy ez sok vagy kevés, nehéz eldönteni, de hogy a város köteles volte nyílt versenytárgyalást hirdetni, ahhoz még lehet néhány szava a közbeszerzési hivatalnak. Lapunk információi szerint a hivatalnál van is már erre vonatkozón beadvány. A közbeszerzésről szóló törvény alapján építkezéseknél 20 ezer eurót meghaladó beruházás esetében kell nyílt pályázatot hirdetni, de léteznek kivételek.  Szükség törvényt bont?  A fő kérdés az, hogy Szlovákiában, ahol azért nem kevés a termálfürdő, mennyire számít egyedi beruházásnak a geotermikus fúrás és a hővíz elvezetése. Mert hogy hatalmas beruházás, és azoknak, akik részt vehetnek benne, óriási biznisz is, abban Nagymegyeren senki nem kételkedik. Bár Lojkovič Sámuel szerint ez is csak a látszat. „Én már azon csodálkozom, hogy egyáltalán dolgoznak nekünk, amennyit lefaragtunk a költségvetésből. Helyi vállalkozók és a városi műszaki szolgáltató is részt vesz a terepmunkában, nem igaz, hogy nem kapott lehetőséget” – állítja a polgármester. A műszaki szolgáltató ügyvezetője, Magyarics Norbert nem kívánt az ügyben nyilatkozni. Tény, hogy jelentkezni egyetlen cég sem tudott a szóban forgó megbízásra, mert a beruházó sem a vezetékek lefektetésére, sem az anyagbeszerzésre nem írt ki közbeszerzési pályázatot.  A városban közben folyik a vezetékek lefektetése, egyelőre engedély nélkül. Lojkovič Sámuel szerint a szükség törvényt bont, bizonyos kockázatot vállalni kell, mert a termálvízből eredő haszon nagyobb lesz, mint az esetleg abból adódó kár, hogy valamelyik határozat nem volt meg időben. „Minden hivatalban azt az ígéretet kaptuk, hogy a hivatalos határidőn belül kiadják az engedélyt. Nem lehet gond, mert az eredeti helyszínre, a Pozsonyi útra egyszer már mindent engedélyeztek. A helyszínváltoztatás csak részletkérdés, emiatt nem hátráltathatjuk a beruházást” – magyarázza Lojkovič, aki szerint a téli szezonban Nagymegyeren már termálvízzel fognak fűteni.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?