Nem újítják fel a galántai kastélyt

Kifutottak az időből a hónapokig tartó közbeszerzés miatt.GalánTAMinden jel arra mutat, hogy mégsem fognak hozzá a neogótikus kastély felújításához. A városnak ugyanis csak három hónapja maradt a munkálatok elvégzésére.

Kifutottak az időből a hónapokig tartó közbeszerzés miatt.

GalánTA

Minden jel arra mutat, hogy mégsem fognak hozzá a neogótikus kastély felújításához. A városnak ugyanis csak három hónapja maradt a munkálatok elvégzésére. A szakértő szerint a galántai eset iskolapéldája annak, hogy esik el Szlovákia egy sokmilliós támogatástól.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium tavaly szeptemberben 2,4 millió euró európai uniós támogatást hagyott jóvá a városnak a kastély északi és délkeleti tornyának, valamint déli szárnyának felújítására. Ezt követően a város szeptember végén versenypályázat útján kiválasztotta a legjobb ajánlatot. Az egyik sikertelen pályázó viszont panaszt nyújtott be a közbeszerzési hivatalhoz. Innentől fogva a hivatal több alkalommal is vizsgálódott. A város végül idén áprilisban választotta ki a kivitelezőt, ezt követően újabb ellenőrzés következett a minisztérium részéről. A tárca múlt csütörtökön jelezte, hogy tíz napon belül aláírhatják a nyertes pályázóval (Euro-building) a már jóváhagyott kivitelezési szerződést. Az aláírásra váró szerződés értelmében október végéig a kivitelezőnek ki kell számláznia a munkálatok 90 százalékát, a minisztérium csak így fizetné ki a költségeket. Az október után felmerülő költségeket a városnak kellene finanszíroznia. A polgármester szerint éppen ez a legnagyobb gond. A város 10 milliós éves költségvetését a kastély felújításának költségei jelentősen leterhelnék, évekig nem tudnának egyéb beruházásokat kivitelezni.

„Három hónap alatt elvégezni egy olyan munkát, amelyre a kivitelező szerint nyolc hónap szükséges, lehetetlen” – mondta a szerda délutáni rendkívüli képviselő-testületi ülés után Peter Paška, Galánta polgármestere. Az ülést a kastély körül kialakult helyzet miatt hívta össze a polgármester. A kivitelezővel kötendő szerződés aláírása a polgármester kompetenciája. A testület olyan határozatot fogadott el, amelyben egyetértenek a polgármesterrel abban, hogy kockázatos a szerződés aláírása. „A határozat garancia arra, hogy ha valami drámai változás történik, újból tárgyalhatunk” – nyilatkozta a polgármester. Mivel országszerte számos olyan eset van, hogy az elhúzódó bürokrácia miatt nem használhatók fel az uniós alapok, a polgármester bízik abban, hogy a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek segíthetnek a galántaihoz hasonló helyzetben. Értesüléseink szerint augusztus elején foglalkozik a kormány a témával.

Rudolf János európai uniós pályázati szakértő szerint nincs megoldás. Ez a pénz – számtalan pályázati támogatáshoz hasonlóan – elúszik. Ez pedig szerinte a közbeszerzési törvény miatt van így. A versenypályázatok vesztesei folyamatosan fellebbeznek, amivel lehetetlenné teszik, hogy az önkormányzatok előrelépjenek. „A következő időszakban (2014–2020) módosítani kell a közbeszerzési törvényt, megkönnyíteni az önkormányzatok munkáját. Az Európai Unióban a 2007–2013-as pályázati időszak decemberben zárul le. Az addig ki nem merített pénzeket már nem lehet felhasználni. Galánta még dönthet úgy, hogy belevág, és október végéig elvégzi mondjuk a munkálatok 60 százalékát, a maradékot pedig jövőre önrészből finanszírozza” – tette hozzá az elemző.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) ősszel nyomozást indított a kastély felújítására meghirdetett közbeszerzési eljárás ügyében. Május elején a Korrupcióellenes Egység tagjai átvizsgálták a városházát és lefoglalták a rekonstrukcióval kapcsolatos dokumentumokat. Május 13-án a rendőrség őrizetbe vette Peter Paškát. Két nap után a polgármestert szabadon engedték, azóta szabadlábon védekezhet. Az ügyben Peter Paškát, Ladislav Maťašovský volt polgármestert, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal volt vezetőjét és Peter Aštaryt, a város főépítészét visszaéléssel gyanúsítják. A polgármester szerint ez az ügy semmilyen hatással nincs a pályázatra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?