A rendőrség péntek reggel bombariadó miatt lezárta a Kassa központjában, a Felszabadítók terén található Aupark bevásárlóközpontot.
Nem találtak bombát a kassai Auparkban
Egy névtelen e-mail szerint, amelyet röviddel 7.30 után küldtek, az áruházban bombát helyeztek el. Az itt tartózkodó embereknek reggel el kellett hagyniuk az épületet. A bevásárlóközpontot később újra megnyitották, bombát nem találtak.
„A rendőrség azonnal végrehajtotta a szükséges biztonsági intézkedéseket, a helyszínt a tűzszerészek is átkutatták, negatív eredménnyel. A rendőrségi intézkedések 10.30-ig tartottak, ezt követően az épületet ismét megnyitották a vásárlóközönség előtt” – tájékoztatta a TASR hírügynökségnek Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrség szóvivője.
A névtelen e-mailben az állt, hogy egy bombát helyeztek el az Aupark Kassa bevásárlóközpontban. A megbízott nyomozó rémhírkeltés bűncselekménye ügyében eljárást indított.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.