Nem sok babér termett a hazai

Deáki. Hazai versenyzők alig rúgtak labdába a deáki Kiskertészek Egyesülete által XIII. alkalommal megrendezett borversenyen.

Deáki. Hazai versenyzők alig rúgtak labdába a deáki Kiskertészek Egyesülete által XIII. alkalommal megrendezett borversenyen. A délután ötre meghirdetett verseny csak jóval hat óra után kezdődött, nehezen telt meg a kultúrház, akkor is nagyrészt környékbeliekkel, akik közül a legtöbben nemcsak kóstolni és értékelni jöttek, hanem saját borukkal is beneveztek. Deáki baráti települése, a magyarországi Karád küldöttsége is képviseltette magát, az öttagú szakmai zsűriben a hazai szakemberek mellett karádi borászok is minősítettek. Összesen 46 fehérbort és 10 vörösbort neveztek be a versenybe, amit természetesen külön kategóriában értékelt egyrészt a szakmai zsűri, másrészt a laikusok. Egyetlen deáki győzelem született, Laczkó István helybeli lakos Kékfrankosát találta a legjobbnak a közönség, a szakmai zsűri a második helyre tette. A közönség szerint a vörösbor-kategóriában a második Jancsó István negyedi polgármester Szetnlőrinci bora volt, a harmadik helyen Varga Zoltán Cabernet-je végzett. A szakmai zsűri szerint éppen ez a Cabernet előzte meg Laczkó István Kékfrankosát, a harmadik ugyancsak egy Cabernet lett, Vígh László bora. A fehérbor-kategória eredményei a szakmai zsűri szerint: 1. Kovács Sándor (Devín), Varga Róbert (Olaszrizling), Ellenberger János (Muskotály). A közönség értékelése: 1. Kovács Sándor (Olaszrizling), 2. Bende Béla (Zöld veltelini), 3. Szekeres László (Rajnai rizling).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?