Nem kérnek Némethékből

Szőgyén/Sáró/Nagysalló |

<p>A Szőgyénből kiköltőző Németh család tagjai még el sem döntötték, hol vesznek házat, máris több településen tiltakoznak ellenük. Sárón és Nagysallón aláírásokat gyűjtöttek a helybeliek, hogy az összeférhetetlen betelepülők ne zavarják meg a falu békéjét.</p>

A szőgyéni önkormányzat ezért úgy döntött, nem vesz részt az ingatlankeresésben.

Szőgyénben augusztus elején robbant ki az összeférhetetlen roma család és a falu lakossága között egy évtizede lappangó feszültség. A helybeliek az egyetlen elfogadható megoldásnak azt látják, hogy Némethék elköltöznek a faluból. Az önkormányzat felajánlotta, hogy megvásárolja a házaikat. „Az összegről egyelőre nem nyilatkoznék. Nem kevés, de a békesség érdekében meg kell hoznunk ezt az áldozatot. Minden családot kifizetünk, keressenek házat ott, ahol tudnak” – mondta Szász Attila szőgyéni polgármester.

Sárón, ahol Némethék már kiszemeltek maguknak néhány házat, az önkormányzat közbelépett. Petíciót szervezett a faluban és a 900 lakos által aláírt íveket elküldte Szőgyénbe. „Tiltakoztunk az ellen, hogy a mi nyakunkba varrják a gondjaikat. Itt is él vagy 700 tősgyökeres roma, velük semmi gond, és szeretnénk, ha ez így is maradna” – tudtuk meg Helena Sádovskától, a sárói községi hivatal vezetőjétől. Nagysallón holnap foglalkozik az önkormányzat a témával. Peter Podhorský, a községi rendőrség parancsnoka elmondta, a családot jól ismerik, némely tagját ott is lopáson érték, ezért nem kérnek belőlük.

Némethék nem nyilatkoznak arról, hová költöznek Szőgyénből, de információink szerint a Nagykürtösi és a Losonci járásban néztek körül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?