Nem érdeklik a fiatalokat a nemzeti ünnepek

Kassa |

<p>Egyre kevesebben vallják magukat magyarnak a város lakosai közül, ami a magyar rendezvények résztvevőinek létszámán is megmutatkozik.</p>

A kassai rendezvényeken általában az idősebb generáció képviselteti magát, a fiatalok csak elvétve, és egyre ritkábban csatlakoznak.

Fogy a magyar

A 2011-es népszámlálás szerint összesen 74 743 ember vallotta magát magyarnak a Kassai kerületben, közülük 6382-en kassaiak. A népszámlás óta végzett felmérések azt mutatják, hogy az országban élő magyarok száma tovább csökken. Kolár Péter, a Csemadok Városi Választmányának elnöke szerint a legnagyobb problémát nem a párhuzamban működő magyar szervezetek, vagy az összetartás hiánya jelenti. „A március 15-i, illetve a legutóbbi, az augusztus 20-i nemzeti ünnepen közel háromszázan vettek részt, persze nemcsak Kassáról, hanem a környékbeli településekről is. Most is jóval több volt az idős, mint a fiatal” – mondta Kolár Péter. Hozzátette, Kassán annyira szétszórtan élnek a magyarok, hogy az információk alig jutnak el hozzájuk. Sokan csak akkor hallanak az eseményekről, amikor már lezajlott.

Nem tudja, nem érdekli

„Manapság az információterjesztés legelterjedtebb eszköze az internet, de épp ezért az idősebbek egy részéhez el sem jut a hír. A fiatalokhoz eljut ugyan, de az ő figyelmüket csak nagyon nehezen tudjuk megragadni. Talán egy jól működő városi információs napilap lenne a megoldás, amely minden magyarhoz eljut” – mondta Kolár, aki szerint az egyik magyarázat a generációk közti különbség. Míg az idősebbek a hagyományőrző csoportokat tartják fontosabbnak, addig a fiatalabbakat a modern, mai témák köré épülő előadások érdeklik. Kolár szerint a mai fiatalok érdeklődését csak speciális, nekik szóló előadásokkal lehet felkelteni, de ahhoz jóval több pénzre lenne szükség.

Már nem elég, ha magyar

Évtizedekkel ezelőtt elég volt az is, ha egy rendezvény magyar volt. Már csak amiatt is elmentek az emberek, de ez most már nem elég. A középiskolák és a főiskolák még ma is rengeteg magyar diákot vonzanak Kassára. „Nagyon kevés magyar rendezvényen veszek részt. A fiatalokat már aligha ragadja meg a magyar események kultusza. A mai generáció nem érzi magáénak az ünnepeket és az ünnepekhez kapcsolódó rendezvényeket, nem tartják fontosnak, hogy ott legyenek” – nyilatkozta lapunknak Gabri Bence kassai lakos.

A kassai II. Rákóczi Ferenc cserkészcsapat alapító tagja, Kukoricás Róbert szerint is egyre szembetűnőbb a fiatalok érdektelensége. „A fiatalokat nehéz bevonni bármibe is. Pláne akkor, ha egy rendezvénynek politikai vagy nemzetiségi színezete van” – tette hozzá Kukoricás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?