Nem épül új ravatalozó Veskócon

Veskóc |

<p>Belátható időn belül nem épül új ravatalozó a közigazgatásilag Nagykaposhoz tartozó Veskócon, pedig az erre a célra kiszemelt épületet a város már több mint egy évvel ezelőtt megvásárolta.&nbsp;</p>

Három temető is van a településen, ezek közül egy az említett városrészben. A veskóciaknak azonban hosszú évek óta komoly gondot okoz, hogy ravatalozó csak a néhány kilométerre levő Nagykaposon van. A városvezetéstől ezért többször is kérték, alakíttasson ki itt egy kisebb halottasházat. Erre a célra hasznosítható, önkormányzati tulajdonú épület azonban nem volt Veskócon, de működött itt egy vegyesbolt, mely néhány éve bezárt. A város főellenőrének tulajdonában levő épület megvásárlásáról több mint egy éve döntés született, a 20 ezer eurós vételárat tavaly ki is fizették az eladónak.  Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, mégsem valószínű, hogy belátható időn belül halottasház épül Veskócon. Egyelőre a ravatalozó kialakításához szükséges tervdokumentáció sem készült el, és erre a célra – illetve a beruházás költségeinek fedezésére – egy centet sem különítettek el a város idei költségvetésében. Nagykaposon egyébként egy új ravatalozó kialakításáról már hosszú évekkel ezelőtt döntés született, ám a tervek megvalósítására, különböző okok miatt sokáig nem került sor. 2009-ben aztán a település költségvetésében erre a célra 232 358 eurót különítettek el, nem sokkal később egy nagymihályi cég a Vajáni úton meg is kezdhette az építkezést. A 2010-ben tető alá került épületben később belső munkálatok folytak, majd ugyanabban az évben az építkezés folytatására további 165 970 eurót különítettek el, a berendezési tárgyak és a működéshez szükséges felszerelések megvásárlására pedig 23 000 eurót költöttek. Az építéssel kapcsolatos kiadásokat akkor nem állami támogatásból és nem is banki hitelből fedezték, a beruházást a város saját forrásaiból finanszírozta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?