Nem engedélyezték az újabb neonáci felvonulást

Nyitra. Nem lesz újabb drogellenesnek álcázott neonáci felvonulás Nyitrán – a városi hivatal ezúttal már a kérvényt is elutasította.

Mint mindig, most is magánszemélyek jelentették be a rendezvényt – egyikük a Malina Hedvig megtámadásával gyanúsított Marcel Grzyb, aki a főügyészségi kihallgatáson sem tagadta, hogy fasiszta eszméket vall. A másik Lukáš Meixner, egy alsóbodoki magyar családból származó fiatalember.

A magisztrátus azzal indokolta az elutasító választ, hogy a felvonulás feltüntetett célja megtévesztő, a drogellenes menetekben a múltban is kizárólag szélsőséges nézeteket valló és elnyomó eszmék jelképeit viselő fiatalok vettek részt. Különösen a főszervező, Marcel Gryzb múltját és aktivitásait tartották a városi hivatalban intő jelnek, és mint azt František Baláž alpolgármester lapunknak elmondta, minden okuk megvolt rá, hogy azt feltételezzék, egyáltalán nem a drogellenes küzdelemről szólna a dolog.

Nyitrán már háromszor szerveztek „drogellenes felvonulást”, mindig a szélsőségesek erődemonstrációja volt a valódi cél. Legutóbb március 14-én akartak felvonulni a neonácik és a Nemzeti Ellenállási Mozgalom tagjai, akkor a város arra hivatkozva engedélyezte a rendezvényt, hogy tiszteletben kell tartani a gyülekezéshez való jogot. Mintegy százötven bőrfejű össze is gyűlt a megadott időpontban, végül még?sem vonultak fel, mert az akció főszervezőjét aznap reggel garázdaság és testi sértés miatt letartóztatták.

Amint a Nyitrai Járásbíróságon megtudtuk, a szervezők egyelőre nem nyújtottak be fellebbezést a városi hivatal döntése ellen, erre a kézbesítéstől számított tizenöt napig van lehetőségük.

Értesüléseink szerint Marcel Grzyb Ausztriában dolgozik, csak hétvégén jár haza, szervezőtársa, Lukáš Meixner viszont Alsóbodokon él a nagyszüleinél. Amint a helybeliektől megtudtuk, a huszonegy éves fiatalember szülei elváltak, édesanyja Ausztriában él, a második férje osztrák, és a fiú is az ő vezetéknevét vette fel. A faluban mindenki tudja róla, milyen nézeteket vall, többen próbálták is jobb belátásra bírni – hasztalan. „Elterjedt a híre, hogy fiatal fiúk között is terjeszti a nézeteit, tudom, hogy volt, aki a nagyszüleit is figyelmeztette, de azok nem hitték el” – mondta az egyik alsóbodoki lakos. Lukáš Meixner most nem dolgozik, tavaly ideiglenesen volt munkája egy helyi asztaloscégnél, de ott sem voltak elégedettek vele. „Szombatonként soha nem jött be, akármennyi volt a munka, azt mondta, nekik olyankor akcióik vannak. Gyakran dicsekedett, hány cigányt vertek fejbe, és amikor mondtuk neki, hogy ezért még börtönbe kerülhet, azt válaszolta, a rendőrök velük vannak, az egyik sarkon letartóztatják, a másikon elengedik őket” – tudtuk meg a cégben.

A fiatalember nevét a nyitrai rendőrségen is ismerik, a megfigyelt személyek között tartják számon, de eddig még nem került összetűzésbe a hatóságokkal. Ján Štark kerületi rendőrparancsnok sem a letiltott felvonulással, sem a kérvényezők személyével kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, csupán annyit mondott: a városi hivatal kikérte a véleményüket, és ők válaszoltak. (vrabec)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?