Nem akarnak fizetni az adósok

Királyhelmec |

<p>Nem hozta meg a várt eredményt az új adóslisták közzététele, ugyanis az adósok zöme ezek után sem rendezte a tartozását.</p>

Királyhelmecen néhány hónapja a hirdetőtáblákon, a városi újságban és a település honlapján is nyilvánosságra hozták azoknak a magán- és jogi személyeknek a listáját, akik 2015. december 31-ig jelentősebb összegű ingatlanadó-tartozást halmoztak fel a várossal szemben. Erre a radikális lépésre azért volt szükség, mert a településnek a be nem fizetett adókból több mint 400 ezer eurós kintlévősége van. Ennek egy része ugyan behajthatatlan, de hatékonyabb fellépéssel az adósok egy része valószínűleg rábírható tartozása rendezésére. 2015-ben a lakosok 39 950 euró ingatlanadót nem fizettek be, 2014-ben ez az összeg 28 106, 2013-ban pedig 13 454 euró volt. A nemrégiben közzétett listákon – az 563/2009-es számú törvény értelmében – olyan magánszemélyek neve szerepel, akiknek az adóssága tavaly év végén meghaladta a 160 eurót, a jogi személyek közül pedig azok kerültek fel erre a listára, akik több mint 1600 euróval tartoznak. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az intézkedés egyelőre nem hozta meg a várt eredményt. A listák megjelenése után alig néhányan fizettek, a beérkezett 4766 euró a kintlévőségeknek mindössze 4%-át teszi ki. Ez a pénz egyébként magánszemélyektől érkezett a város számlájára, a cégek közül egyetlenegy sem tartotta szükségesnek, hogy kifizesse tartozását. A hivatalvezető tájékoztatása szerint mivel a városnak szüksége van erre a pénzre, kezdeményezni fogják a végrehajtási eljárások megindítását. Ezt megelőzően postázzák az érintetteknek az ügyvédi felszólító leveleket, ez után az adósnak 15 napja van a tartozás kiegyenlítésére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?