<p>Kerekasztal-beszélgetés és rengeteg új munkalehetőség az érsekújvári állásbörzén.</p>
Nehezen találnak munkát a diplomások
Érsekújvár |
Elsősorban esztergályosoknak, hegesztőknek, építőipari munkásoknak kínáltak munkalehetőséget, illetve gyártósori munkásokat toboroztak az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal hétfői állásbörzéjén a Millennium Sportcsarnokban. Csaknem kétezer álláskereső és hétszáz végzős alapiskolás diák vett részt a rendezvényen, melyre ellátogatott Branislav Ondruš, a munkaügyi minisztérium államtitkára és Alexander Bačík, a lévai munkahivatal igazgatója is. Ingrid Ujváriová, az érsekújvári munkahivatal igazgatója elmondta, az Érsekújvári és a Vágsellyei járás harminckét munkaadója, továbbá két külföldi cég és négy állásügynökség kínált mintegy 750 munkahelyet az érdeklődőknek. Egy év alatt két százalékkal csökkent a munkanélküliségi arány a térségben. Jelenleg az Érsekújvári járásban 9,44, a Vágsellyei járásban 7,66 százalékos a munkanélküliség. Összesen 9800 álláskereső van a két régióban, a nyilvántartottak 49 százaléka hónapok, vagy évek óta nem talál munkahelyet, 32 százalék a huszonkilenc évesnél fiatalabb munkanélküli. Nyitra megye tizennyolc szakiskolájának diákjai és pedagógusai mutatkoztak be az alapiskolák végzős tanulóinak, a gimnáziumok ezúttal kimaradtak a meghívottak közül, mert a szervezők elsősorban a szakmai képzés iránt érdeklődőket szerették volna megszólítani. Első alkalommal tartottak kerekasztal-beszélgetést, melyen részt vettek a munkahivatal dolgozói, a munkáltatók és a régióbeli polgármesterek. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere elmondta, jelenleg a munkanélküliség jelenti a legnagyobb problémát a városban, sokan kénytelenek naponta a megyeszékhelyre, vagy a fővárosba utazni munka után. „Késve érkeztem az állásbörzére, mert egy arab vállalkozóval volt találkozóm, aki befektetőként érdeklődik a városunk iránt, a munkatalálkozón szó volt az ipari parkról és az Emil Tatárik Strand esetleges fejlesztéséről” – mondta Klein Ottokár. Jozef Belický, Vágsellye polgármestere elmondta, a járási székhelyről a Duslo vegyi vállalat dolgozói vettek részt, kínáltak munkát az állásbörzén, a Samsung alkalmazottai pedig munkaerőt toboroztak a vágsellyei körzetbe. Belický elmondta, hiányolja azokat a munkalehetőségeket Vágsellyén, amelyekkel a diplomás pályakezdőket és álláskeresőket tudnák megszólítani és a városban marasztalni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.