Régió

Négysávos út Pozsony és Szenc között – úgy 2026-ra

Szenc | Négysávosra bővítenék a 61-es elsőrendű főút Szenc és Pozsony közötti szakaszát, de még éveket kell várni, hogy megvalósuljon a fejlesztés.
Kiss Bartalos Éva

2018. augusztus 1. 10:03

61-es út
(TASR-felvétel)

Michaela Michalová, a Nemzeti Autópálya Társaság szóvivője közölte, hogy a Pozsony és Szenc közötti közel 14 kilométer hosszú szakaszon négysávosra bővítik az elsőrendű főutat. „Pozsonytól körülbelül Cseklészig kibővítjük a meglévő úttestet, Cseklésztől Szencig új negyedik sávot építünk” – nyilatkozta Michalová. A szóvivőtől megtudtuk, hogy már meghirdették a közbeszerzési pályázatot, amelyen kiválasztják a beruházással kapcsolatos dokumentációk kivitelezőjét. Az előzetes építési engedélyhez és az ajánlathoz szükséges dokumentáció elengedhetetlen a területrendezéshez, az építési engedély kiadásához, valamint a kivitelező kiválasztásához. Michalová szerint augusztusban lezárhatják a dokumentációkra kiírt közbeszerzést. Még nem rendezték az érintett terület tulajdonjogi viszonyait, a szóvivő közölte, hogy ez csak a vázlatrajzok elkészítése és az építési engedély hatályba lépése után lehetséges. 

„Az előkészületek befejezése és a gazdasági fedezet előteremtése után a jelenlegi tervek szerint 2023-ban kezdődhet meg az építés, amely három évig tart” – folytatta Michalová. A 2010-ben egy 2009-es dokumentáció alapján készült felmérés szerint 175,58 millió euróba kerül a forgalmas út kibővítése. „Az új anyagok alapján aktualizáljuk az összeget” – tette hozzá Michaela Michalová.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kollár

Újabb kormányválság a láthatáron?

kézmosás

30 másodperc életet menthet

b

Súlyos baleset történt a Dunaszerdahelyi járásban

Mesék a Hurokból

SOROZATDARÁLÓ: Retrofuturisztikus álom

méhnyakrák szűrővizsgálat

Szűrővizsgálattal elkerülhető a méhnyakrák

Szabados Ágnes

Azt mondják: olyan, mintha a nappalimban ülnének

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.