Régió

Ne ijedjen meg, ha a következő hetekben hatalmas sátrakat talál a kórházak előtt

Az omikron-hullámra való készülődésnek még nincs vége, a sátrakban koronavírusos betegeket fognak ellátni.
author
ÚJ SZÓ ONLINE

2022. január 24. 14:30

40 nővér tér vissza a zsolnai kórházba
- Képarchívum

Az elkövetkező hetekben nagy sátrakat állítanak a kórházak előtt, hogy felkészüljenek az omikronra. Ezek kizárólag a koronavírusos betegek számára lesznek elérhetőek, hogy tehermentesítsék a sürgősségi osztályokat – írja a tvnoviny.sk.

Az egészségügyi minisztérium először bejelentette, hogy a szükségkórházak építésével erősítené a felkészülést, de ezt a tervet egyelőre félretették..

„Azok az emberek, akik rosszul érzik magukat vagy tüneteik vannak, öntesztet végeznek vagy teszteltetni szeretnék magukat, felkereshetik a sátrakat, ahol az egészségügyi dolgozók felveszik a kórtörténetüket, ezután az eredmény és az állapotuk alapján a szokásos sürgősségi osztályra irányítják őket” – mondta a miniszter. A sátrakban azt is kiderítik, hogy a betegnek szüksége van-e például monoklonális antitestekre vagy vírusellenes szerekre.

Azt tervezik, hogy először a legnagyobb egyetemi és oktatókórházak előtt, majd később a régiókban állítanak fel ilyen sátrakat.

koronavírus kórház

2022. január 24. 11:34

Az elemző szerint ez vár ránk a koronavírus után!

(br, tvnoviny.sk)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič (OĽaNO)

A fasiszták segítségével szavazták meg Matovič családsegítő csomagját

DAC.20220524

GALÉRIA: Folytatja a harcot Európáért a DAC

Sucha

Mit ajánl Szlovákiának az Európai Bizottság?

SZMSZSZ közgyűlés

A szülői szövetség negyed évszázada

kiütés

Vizsgáltassa ki magát, ha így pirosodik ki a bőre!

Orbán Viktor k

Kihirdetik a háborús veszélyhelyzetet Magyarországon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.