NagykaposAz Ung-vidéki településen is közzéteszik azoknak a magán- és jogi személyeknek a listáját, akik jelentősebb adótartozást halmoztak fel a várossal szemben.Ifj.
Nagykaposon is közzéteszik az adóslistát
Nagykapos
Az Ung-vidéki településen is közzéteszik azoknak a magán- és jogi személyeknek a listáját, akik jelentősebb adótartozást halmoztak fel a várossal szemben.
Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a településen ellenőrzést végzett az Állami Számvevőszék (NKÚ), és kiderült, hogy a be nem fizetett helyi adókból az elmúlt időszakban újabb, jelentős kintlévőségek keletkeztek. A szakemberek ezért azt javasolták az önkormányzatnak, a hatályos törvények értelmében tegyék közzé az adósok listáját, hogy ezzel is javítsanak a fizetési fegyelmen. A testület e heti tanácskozásán meg is született az ezzel kapcsolatos határozat, a lista napokon belül felkerül a város honlapjára. Ezen 276 olyan magánszemély neve olvasható, akinek tartozása meghaladja a 160 eurót, a három jogi személy mindegyike pedig legalább 1600 euró adósságot halmozott fel a várossal szemben. Van olyan cég, mely több tízezer eurót nem fizetett ki.
Korábban Királyhelmecen is közzétették az adósok listáját. Akkor a szemétdíjtartozást felhalmozók között 154 név szerepelt, az adósok zöme 200–300 euróval tartozott a városnak, de olyan is akadt, akinek 770,17 eurós hátraléka volt. Most a Bodrogköz központjában újabb listák látnak napvilágot, ugyanis a város az ingatlanadót nem fizető személyek és cégek adatait is nyilvánosságra hozza. Nagykaposon az adósságokat eddig úgy hajtották be, hogy az érintettek ellen végrehajtási eljárást indítottak.
Ifj. Gyimesi György hangsúlyozta, a most elkészült listán szereplők – ha belátható időn belül nem rendezik tartozásukat – szintén számíthatnak arra, hogy eljárás indul ellenük.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.