<p>Az elmúlt években tovább csökkent az Ung-vidéki település adósságállománya; míg a kilencvenes évek közepén a város költségvetésének 54 százalékát kellett a tartozások törlesztésére fordítani, most az eladósodottság 3,6 százalékos.</p>
Nagykapos nem vesz fel hitelt
Nagykapos |
Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, az elmúlt nyolc évben – elsősorban európai uniós támogatásokból – több jelentős fejlesztés is megvalósult. Először a szlovák alapiskola épületét rekonstruálták, utána a magyar alapiskola felújítása következett, végül a közterek korszerűsítése után idén ősszel átadhatták a szelektív hulladék tárolására alkalmas gyűjtőudvart is. A városnak jelenleg egyetlen banki kölcsöne van. A 79 ezer euróból két európai uniós pályázat 5 százalékos önrészét fizetik ki, a hároméves futamidejű hitelt legkésőbb 2016. június 30-ig kell törleszteni. Nagykaposon jelenleg is folyik a járdák és az utak komplex rekonstrukciója. Mivel a törvények alapján banki hitel ilyen célra nem igényelhető, a képviselők nyáron úgy döntöttek, a felújítást egy nagyobb volumenű PPP-projektből finanszírozzák. Ezután a település vezetése több országos pénzintézettel is tárgyalt arról, hogy a fejlesztés milyen pénzügyi feltételekkel valósítható meg. Egyebek mellett a város feltételei között szerepelt az is, hogy a beruházás összköltsége, valamint a kamat összege 10 év alatt nem haladhatja meg az 1,5 millió eurót. A fejlesztés kivitelezőjét a Közbeszerzési Hivatal internetes aukción választotta ki, két vállalat jelentkezett. Az elektronikus közbeszerzési eljárás győztese egy kassai cég lett. A hivatalvezető tájékoztatása szerint a fejlesztés költségeire a legkedvezőbb árajánlatot tevő banknál vesznek fel hitelt, de úgy tűnik, a korábbi 3,1 százalékos kölcsönnél máris akadt jobb a pénzpiacon. Ha a kölcsönt most vennék fel, csupán 2,6 százalékos kamatot kellene fizetniük. Ebben az esetben a város eladósodottsága 30 százalék fölé nőne. A település pénzügyi stabilitása valószínűleg a jövőben sem kerül veszélybe, ugyanis a közeljövőben nem tervezik újabb kölcsönök felvételét, a beruházások önrészét saját forrásból is képesek lesznek finanszírozni. Nagykaposon a Centrum II-es lakótelepen levő bérházakat szintén hitelből építették, de ez a kölcsön nem terheli a város költségvetését, ugyanis a törlesztőrészleteket a lakók által fizetett bérletekből teljes egészében fedezni tudják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.