<p>Október 19-én dönt a brit bíróság a nemi erőszakkal és gyilkossági kísérlettel vádolt Zdenko Turták ügyében.</p>
Nagyidai férfi erőszakolt és vert meg egy muszlim lányt Angliában
Nagyida/Leeds |
Helyt adott a gyilkossági kísérlettel és nemi erőszakkal vádolt nagyidai férfi fellebbezésének a leedsi bíróság. Az ügy utolsó, perdöntő tárgyalását október 19-re tűzték ki. A kassai járásbeli Nagyidáról származó Zdenko Turták márciusban megerőszakolt egy buszmegállóban várakozó muszlim lányt az angliai Leedsben. A támadás után a férfit a brit rendőrség nagy erőkkel körözte, a Daily Mirror tudósítása szerint több száz rendőr kapcsolódott be az ügy felderítésébe, és a nyomozás során számos gyanús személytől vettek nyálmintát a DNS-teszt elvégzéséhez. A támadásról videófelvétel készült, a képkockákat egy buszmegállóhoz közeli biztonsági térfigyelő kamera rögzítette. A videón jól látható, hogy a 21 éves férfi órákon át céltalanul bolyongott a városban. A szakértők szerint egyértelmű, hogy áldozat után kutatott. Végül egy buszra várakozó 18 éves muszlim lányt szemelt ki magának, akit berángatott a megálló melletti sövény mögé. Legalább húsz ütést mért a fiatal lány fejére, a lány súlyos koponya- és csípőtörést szenvedett. A szakértők szerint a lány a fején viselt nikábnak köszönheti az életét, mivel a fejére mért ütéseket a vastag kendő tompította. A bűncselekmény után a férfi visszatért Nagyidára, nagyapját és egykori élettársát kereste fel. „Mindig agresszív volt, hamar dühbe gurul. Amíg együtt éltünk, nagyon sokat veszekedtünk, sokszor nekem támadt, dühében édesanyámék konyháját is többször szétverte. Nagyon féltékeny, már az is felidegesítette, ha csak beszéltem egy másik fiúval – mondta Turták gyerekének anyja. Turták büntetett előéletű, a rendőrök hamar a nyomára akadtak és őrizetbe vették, majd pár nap múlva kiadták Angliának. Turtákot szeptember végén gyilkossági kísérlet és nemi erőszak elkövetésében találta bűnösnek a Leeds-i bíróság. A támadást és a nemi erőszakot beismerte, de fellebbezett a gyilkossági kísérlet vádja ellen. Az október 8-i tárgyaláson a bíróság elfogadta a fellebbezést, de a gyilkossági kísérletre vonatkozó állításait további bizonyítékokkal kell alátámasztania.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.