Nagy kiállt a két volt miniszter mellett

Pozsony |

<p>Nagy József (Most-Híd), volt környezetvédelmi miniszter megvédte a bíróságon elődjeit, Miklós Lászlót (MKP) és Jaroslav Izákot (SNS), akiket azzal vádolnak, törvényt sértettek azzal, hogy nem adtak fakitermelési engedélyt a 2004-es tátrai katasztrófa után, a katasztrófa sújtotta erdőterületre.</p>

Nagy képtelenségnek tartatja a vádakat, szerinte a főügyészségnek nem volt oka arra, hogy vádat emeljen a két volt miniszter ellen. „Miklós László és Jaroslav Izák azonban az érvényes törvények betűje szerint jártak el” – mondta Nagy József.
„Míg a miniszternek elsősorban az a feladata, hogy a tárcája érdekeit képviselje, a kormánynak, mint kollektív szervnek, amelyet a kormányfő vezet, az a feladata és jogköre, hogy ütköztesse a kabinet egyes szakminisztereinek véleményét, döntését, s ha úgy érzi indokoltnak, akkor felülírhatja azokat, azzal, hogy a társadalmi érdek ezt kívánja” -- érvelt Nagy József. A volt miniszter szerint azonban ezt a felelőséget a hivatalban lévő kormányfők nem vállalták.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?