Nagy a választási kedv Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Reggel kilenc óra után dobta be voksát a hordozható szavazóurnába a százéves Žilinsky Ilonka néni, a nyugalmazott pedagógus az érsekújvári idősek panziója és szociális szolgáltatások otthona lakója.&nbsp;</p>

Peter Mésároš, az intézmény igazgatója elmondta, a központ 190 lakója közül 78-nak van választási igazolványa, reggel óta nagy az izgalom az otthonban a választások miatt, több választókörzetből érkeztek a bizottsági tagok a hordozható urnákkal. Érsekújvárban a Czuczor Gergely Alapiskolában található 7-es számú választási körzetben már az első három órában csaknem 25 százalékosra saccolták a részvételi arányt, ami a korábbi parlamenti választásokhoz viszonyítva meglepően jó, mivel akkor a választók többsége délután négy és hat óra tájban járult az urnákhoz.  A bizottsági tagok már most úgy gondolják, hogy a részvételi arány délutánra meghaladja az ötven százalékot. A legtöbb választó, akivel a folyosón beszélgettünk magyar volt, elsősorban a negyvenes- ötvenes éveikben járók tartották fontosnak, hogy már reggel leadják a voksukat, de akadtak babakocsival érkező fiatal családok is.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?