Náci jelképek miatt a rács mögé

Szemere (Semero). Akár évekre is rács mögé kerülhet két tizenéves fiatal, mert az elmúlt napokban náci jelképeket festettek a helyi iskolai tornaterem falára és a futballpálya kerítésére az érsekújvári járásbeli településen.

Szemere (Semero). Akár évekre is rács mögé kerülhet két tizenéves fiatal, mert az elmúlt napokban náci jelképeket festettek a helyi iskolai tornaterem falára és a futballpálya kerítésére az érsekújvári járásbeli településen. A horogkereszt és más jelek mellett szlovákul a „fehér ellenállás” és angolul a „fehér hatalom” szókapcsolatot is felfestették – ezek egyértelműen fajgyűlölő megnyilvánulásoknak számítanak. A rendőrség néhány nap után bukkant a két 17 éves diák nyomára, és szerdán vádemelési javaslatot tett ellenük – közölte lapunkkal a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Renáta Čuháková tájékoztatása szerint ilyen bűncselek?ményért négytől nyolc évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, elképzelhető azonban, hogy – ha elítélik őket – a két tettesnek csak a kiszabott büntetés felét kell letöltenie. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?