Párkány. Másfél millió korona értékű műfüves futballpályát avattak fel tegnap az Ady Endre Magyar Tannyelvű Alapiskolában.
Műfüves futballpályát avattak Párkányban
„Mi az önkormányzattól százezer koronás támogatást kértünk, s ezt úgy szavazták meg az augusztusi rendkívüli képviselő-testületi ülésen, hogy levonták az iskola költségvetéséből. A szeptemberi ülésen ismételten kértünk százezret, de a képviselők úgy döntöttek, nem adnak konkrét összeget, hanem utólag kifizetik azt a többletköltséget, amennyivel drágább volt a tereprendezés. Ez körülbelül 80–81 ezer koronát jelent” – tájékoztatta az Új Szót az igazgatónő.
Az új műfüves sportpálya 800 négyzetméteres, s mától Párkány összes oktatási intézményének és iskolájának rendelkezésére áll, többek közt itt tartja majd edzéseit a sportszervezet ificsapata is. (buch)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.