Műemlékké nyilváníthatják a gútai malmot

Gúta |

<p>Megakadhat a Lidl építése, miután a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal megkezdte a Templom téri malom kulturális műemlékké nyilvánítására irányuló eljárást.</p>

A húszas évekből származó, elektronikus meghajtású malom ugyanis beleesik abba a térségbe, ahol az áruház épülne. A beruházó a malom lebontását tervezi, és értesülésünk szerint az ingatlan megvásárlását célzó előszerződést már meg is kötötte a tulajdonossal.

A városnak nem kell

A műemlékvédelmi eljárás megkezdéséről múlt csütörtökön kapott hivatalos értesítést a város. Horváth Árpád polgármester hétfőn informális találkozóra hívta az önkormányzati képviselőket, ahol beszámolt a legújabb fejleményekről, illetve annak a levélnek a tartalmáról, amit a műemlékvédelmi hivatal értesítésére válaszul küldött. „A levélben röviden leírtuk az ügy folyamatát, és azt, hogy a városvezetés továbbra is támogatja a Lidl letelepedési szándékát, mert a lakosok részéről komoly igény van rá – mondta lapunknak a polgármester. – Hogy mi lesz a magántulajdonban lévő malommal, abba mi nem szólhatunk bele. Ha műemlékké nyilvánítják, akkor a Lidlnek és a tulajdonosnak alkalmazkodnia kell a megváltozott helyzethez. A város eddig sem akarta megvásárolni a malmot, és nincs is ilyen szándéka. Azt viszont megjegyezném, amióta kiderült, hogy helyén Lidl épülne, nem tapasztaltunk a lakosok részéről semmiféle ellenállást, tiltakozást a malom tervezett lebontása miatt.”

Másik hely nem jó

A gútai Lidl ügye évek óta húzódik, a város korábban több lehetséges lokalitást felajánlott, az áruházlánc viszont ragaszkodik a Templom tér térségéhez. Addig már eljutottak a tárgyalások, hogy a Lidl a Sedus Group közvetítő cégen keresztül megvenné a város tulajdonában lévő Templom téri irodaházat, a magánkézben lévő malmot és néhány családi házat, ezeket az ingatlanokat lebontja és ide építi az áruházat. Az önkormányzat múlt hétfői ülésén hagyta jóvá, hogy 501 ezer euróért eladja a Sedus Groupnak az irodaházat, folyamatban van az előszerződés előkészítése. A tervezett építkezés miatt szükség lesz a város területrendezési tervének módosítására is, ami jelenleg csak 300 négyzetméter alapterületű áruház építését engedélyezi, a Lidl pedig 2000 négyzetmétereset szeretne. Szeptemberben várhatóan beindul a területrendezési terv módosítása, ami több hónapos folyamat.

Felocsúdott a hivatal

Furcsa egybeesés, hogy a műemlékvédelmi hivatal levele egy nappal a testületi döntés után íródott. A levél tanúsága szerint a mű-emlékké nyilvánítás folyamatának elindításához szükséges alapanyagot a Gútai Vállalkozók Klubjának indítványozására – amit a Szlovákiai Malmosok Szövetsége is megtámogatott – a Nyitrai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal komáromi részlegének munkatársai dolgozták ki. Szerettük volna megkérdezni őket, mit tartalmaz ez az anyag, illetve meddig tarthat ez az eljárás, de a kerületi igazgatósághoz irányítottak; a nyitrai igazgatónőt viszont többszöri keresésünk ellenére nem sikerült elérnünk. „Kissé csodálkozom, hogy bennünket tüntettek fel kezdeményezőkként, mert tudtommal valakik már 2010-ben beadvánnyal fordultak a műemlékvédelmi hivatalhoz – nyilatkozta lapunknak Havetta Tibor, a Gútai Vállalkozók Klubjának elnöke, a Hapeko pékség társtulajdonosa. – Mivel sokáig nem történt semmi, 2016-ban érdeklődtünk az ügy állásáról, és akkor azt a választ kaptuk, hogy nincs meghatározva pontosan, meddig kell a műemlékvédelemnek megkezdenie az eljárást. Mi tulajdonképpen csak újraindítottuk a dolgot, és szándékunkat a malmosok szövetsége is teljes mértékben támogatta. Az első hivatalos értesítést múlt héten kaptuk meg mi is, akárcsak a város.” Havetta Tibor úgy véli, meg kell őrizni ezt a malmot a benne lévő műszaki felszereléssel együtt, és elutasította azt az önkormányzati megbeszélésen elhangzott állítást, hogy több tucatnyi ilyen malom lenne a környéken. „Tudomásom szerint a malom máig működőképes, és ez egyedülálló. Ki kell használni azt a szerencsés helyzetet, hogy Gútán van egy turisztikai szempontból jelentős vízimalom, és a kettőt össze lehetne kapcsolni – mondta. – A dél-komáromi Monostori erődben van egy pékmúzeum, annak mintájára itt is létre lehetne hozni egy ilyet. Nagy hiba lenne engedni a Lidl nyomásának, és lebontani a malmot, hiszen az áruház máshol is felépülhet, az értékeinket viszont meg kell őrizni.”

Bíró Tibor, a malom tulajdonosa egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?