Minden nagymegyeri lakosra számít az új polgármester

Ladislav Rudický 1950-ben született Nyitrán. A nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát, majd doktori címet. Harminchárom éve él és dolgozik Nagymegyeren. 2005-ben és 2006-ban alpolgármesterként irányította a várost, a tavaly decemberi helyhatósági választásokon a polgármesteri székért indulók között harmadik lett, a közelmúltban megrendezett időközi választást megnyerte. Október 29-étől ő Nagymegyer polgármestere.

Hogyan értékelné a kampány időszakát az eredmények fényében? Az indulóknak volt mondanivalójuk a szavazók számára?

Úgy gondolom, volt mondanivalónk. Ha a részvételi arányt nézzük, akkor tény, hogy a közömbösség elharapózott a városban. Elszomorító, hogy a fiatalokat sem érdekli, mi történik körülöttük.

Sokak szerint a jelöltek óvatos és általános programokkal álltak elő, csak arról beszéltek, amit így is, úgy is meg kell oldani a városban. Kerülték a konfrontatív témákat, amelyek megkülönböztethetővé tették volna őket.

Én voltam talán az egyetlen, aki az általánosságokon kívül más témákat is megemlített. Beszéltem a geotermális energia kiaknázásáról a lakóházak fűtésére. Szóba hoztam, hogy a termálfürdő lassan nem elégíti ki az ide látogatók igényeit, ezért a közelében ki kellene alakítani egy szórakoztató parkot. Említettem azt is, hogy a város csak Izsap felé terjeszkedhet – a két részt össze lehetne építeni, a hátsó öszszekötő út lehetősége adott. Ezen a részen lehetne új házhelyeket kimérni, kedvezőbb áron, mint Nagymegyeren. ĺgy tényleg egy várossá válnánk.

Ön a választások előtt arról is beszélt, hogy a városfejlesztési terveket nem kizárólag saját költségvetésből vagy pályázati forrásokból lehetne fedezni, hanem magántőke bevonásával is. Ezzel kapcsolatban konkrét elképzelései vannak?

Az az elvem, hogy a város adjon lehetőséget a vállalkozóknak. Az önkormányzatnak ugyanis nem a gazdasági tevékenység az elsődleges feladata. Bizonyos szinten tettünk már lépéseket: például a város, a Termál Kft. és a nagymegyeri szállásadók képviselete készített koncepciót, amely nemcsak a fürdővel, hanem az arra épülő más szolgáltatásokkal is foglalkozik. Az érintettek előzetesen elmondták az elképzeléseiket, jelenleg várjuk a tervet, konkrétumokról utána tárgyalhatunk. Mindenesetre: a turizmus meghatározó része a város gazdaságának, muszáj ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, Nagymegyernek fürdővárosi jelleget kell adnunk. Dolgoznunk kell az ipari park érdekében, és azokkal a vállalatokkal is kapcsolatot kell tartanunk, akik már ma jelentős számú helybélinek adnak munkát.

Ha egy kormány hatalomra lép, kap 100 napot sorai rendezésére. Mire kívánja felhasználni ezt az első időszakot?

A 100 napot a beiktatásomat követő első testületi ülésen én is kérni akarom a képviselőktől. Elsősorban áttekinteném és folytatnám a város szempontjából fontos ügyeket: tárgyaltam a körforgalom ügyében, részt vettem a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének ülésén, ahol fontos információkat kaptunk az EU-s alapokról. Áttekintem a városi hivatal szerkezetét, megfelel-e az igényeknek, vagy szükséges új szakosztály kialakítása. És persze itt vannak a rendes feladatok: az éves zárás, a jövő évi költségvetés…

Tervez személyi változtatásokat azokon a posztokon, amelyeknek a betöltése az ön bizalmától is függ?

A beiktatásomkor is elmondtam: a személyeskedést, a sérelmeket félre kell tennünk, mert nem hozott soha semmi jót a városnak. Erre kértem a képviselőket, és a városháza alkalmazottait is. Mindenkit felkértem, közösen dolgozzunk tovább. Ha a későbbiekben kiderül, hogy az alkalmazottak közül valaki az adott feltételek mellett nem kívánja folytatni a munkáját, vagy nem tudja felvenni az általam diktált tempót, az más kérdés. De tisztogatást, vagy a tavalyi választások után történtek megismétlését nem tervezem.

Az elmúlt időszakban két érzékeny pillanatban okozott problémát, hogy Nagymegyernek nem volt alpolgármestere. Már keresi a helyettesét?

Szóba került a téma. Az alpolgármester személyére a polgármester tesz javaslatot, a testület pedig határoz a kérdésben. Mérlegeljük a lehetőségeket. Alpolgármesterre szükség van. Akár kettőre is lehet. Nem akarok főállású polgármestert, de azzal mindenképpen számolnék, hogy legalább az egyiknek rendszeres fogadóórái legyenek. A tisztem sok jövés-menéssel jár, kívánatos lenne, ha a polgárok a távollétemben is tudnának kihez fordulni.

A beiktatásán azt mondta, jó lenne, ha a megbizatási ideje leteltével elmondhatná, Nagymegyer új útra lépett. Arra lát esélyt – negatív példának említsük csak a választáson való nem egész 40 százalékos részvételt –, hogy a helybéli lakosok érdekeltté tehetők a közügyekben?

Bízom benne, hogy apró lépésekkel ezen a téren is eredményt tudunk elérni. Ha szebb lesz a város, ha minden korosztálynak több lehetőséget kínál, akkor bárhol jó érzés lesz elmondani: nagymegyeri vagyok. Ha gondolunk a fiatalokra, akik munkát találnak itt, tudnak hol építkezni, a szabadidejüket is el tudják tölteni, akkor nem fogy tovább a lakosság. Kezdetnek több kulturális rendezvényre van szükség; azok a lakosok, akik ezekbe bekapcsolódnak, akiket érdekel, mi történik a városban, idővel a közügyek iránt is érdeklődni kezdenek. Nemcsak a képviselők és a városháza munkájára számítok, hanem minden polgár együttműködését kérem, mindenki véleményét meghallgatom, hogy tegyünk egy lépést a város érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?