Mi kell a régióknak?

Lőcse. Február elején az Emberek és Víz Polgári Társulás által A régiók maguknak segítenek címmel szervezett konferencián mutatták be a Lőcsei és a Szabinovi járás számára az összes illetékes járásbeli intézmény közös részvételével kidolgozott fejlesztési koncepciót.

Lőcse. Február elején az Emberek és Víz Polgári Társulás által A régiók maguknak segítenek címmel szervezett konferencián mutatták be a Lőcsei és a Szabinovi járás számára az összes illetékes járásbeli intézmény közös részvételével kidolgozott fejlesztési koncepciót. A találkozón ezen kívül Szlovákia Régióinak Chartája címmel egy, a hazai régiófejlesztés igényeit tárgyaló anyagot is elfogadtak, amely különösen nagy visszhangot váltott ki a témával foglalkozó szervezetek között – eddig 125 szervezet biztosította támogatásáról. A charta a fenntartható fejlődés szempontjából négy alapvető követelményt fogalmazott meg: javítani kell a lakosság tájékoztatásán és a régiófejlesztés finanszírozására fenntartott források elosztásának áttekinthetőségén; következetesen végre kell hajtani a hatalom megosztását az állam, a régiók és a községek között; enyhíteni kell az egyes régiók közti információs, pénzügyi és szervezeti egyenlőtlenségeken; fel kell számolni az egyes régiók közti szociális és gazdasági különbségeket.A régiók integrált fejlődése szerintük megköveteli az olyan politikai és intézményi együttműködést, amely ma még nincs a megfelelő szinten. Ilyenek például a helyi gazdaság, a természeti, kulturális és történelmi örökség, az információs rendszerek, a művelődés, a agárium, a kereskedelem és a szolgáltatások. Az együttműködés segít a helyi emberi erőforrások mobilizálásában és ez lehetővé teszi a közpénzek hatékonyabb felhasználását. A charta a fenntartható régiófejlesztés érdekében az élet különböző területeiről 34 feladatot fogalmaz meg, hangsúlyozva, hogy a kormány fontos szerepet játszik a régiók életének alakításában. Ezért arra kérik a testületet, hárítsa el a régiók fejlődése előtt álló jelenlegi akadályokat. E nélkül Szlovákia az uniós tagság esetén lcsak a szociális ellátórendszer számára jelent majd újabb terheket. -tl-

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?