Mi a fontosabb: a papír vagy az igaz hit?

Ám – amint az alábbi eset is mutatja – elég egy, a közösség szokásait, hagyományait figyelmen kívül hagyó lelkipásztor, akit néhányan rossz irányba befolyásolnak, és máris oda a lelki béke, a nyugalom. Helyét az ellenségeskedés, az értetlenség váltja fel és a régebben teli templom lassan kiürül.

Az 1600 lélekszámú, Komáromhoz közeli Izsát zömében katolikusok lakják. Parókiája mégis több mint két évtizeden át üresen állt, a szomszédos településekről, Dunamocsról, Marcelházáról és Komáromból jártak ide misézni a papok. A hívők mégsem hagyták el hitüket, vasárnaponként megteltek a templom padsorai. Egy helybéli, buzgó keresztény, Vörös István vezetésével pedig rendszeresen látogatták a búcsújáró helyeket, ahol különlegesen szép, csak az izsaiak által énekelt imádságaikra felfigyeltek a többiek is.

2001-ben aztán új plébánost kapott a község, Balla Gáspár személyében. A plébános urat teljesen felújított parókia várta, és a hívek nagy szeretettel fogadták őt, örültek, hogy ennyi év után végre saját lelkipásztoruk lett. Az első tüske akkor érte a falubelieket, amikor az atya nem akart beleegyezni abba, hogy a négyszobás parókia egyik helyiségében falumúzeumot rendezzenek be. „Keserű szájízzel, de elfogadtuk az atya döntését” – mondták beszélgetőtársaim, akik nem kívánták, hogy nevüket felfedjük. Egyébként valamennyien hívő katolikusok és templomba járók, legalább is a közelmúltig azok voltak. „Pedig a parókia felújítását teljes mértékben a község állta, sőt, az új plébános ideköltözése előtt a komáromi esperes úr nem látta akadályát a múzeum berendezésének” – tették hozzá. Majd elmesélték, a hívek nagy része és a plébános között akkor kezdett megromlani a viszony, amikor az atya Vörös István ellen fordult és megtiltotta neki, hogy előimádkozó legyen és a temetéseken ő virrasszon a halottak mellett. A legfőbb kifogása az volt ellene, hogy Vörös István kétszer nősült, és a második – egyébként már több mint két évtizede tartó házassága – nem egyházi szertartások szerint köttetett, tehát úgymond vadházasságban él. „Ez a tény az eddigi lelkipásztorainknak nem okozott problémát, hiszen Istenfélő, templomba járó ember vagyok én is és családom is – mondta Vörös István. – Mióta az eszemet tudom, ministráltam, voltam már harangozó, 2000-ben én alapítottam meg a faluban a Mária Légiót. Csak azt szeretném tudni, mi a fontosabb, az egyházi házasságlevél, vagy 45 évnyi egyházi munka?” A hívek többsége teljes mértékben kiáll Vörös István mellett – akit gyermekkorától hívő, becsületes embernek ismert meg –, és nem akarja tudomásul venni a plébános minden ésszerűséget nélkülöző tilalmát. Az egyik asszony megjegyezte: „Ha arra kerül a sor, inkább polgári szertartással temettetem el szeretett halottamat, de akkor is a Vörös Pista énekel és imádkozik majd koporsója mellett.”

Beszélgetőtársaim tudni vélik, hogy a plébános urat négy-öt aszszony – zömében nyugdíjas pedagógus – tereli rossz irányba. Véleményük szerint ők uszították az atyát Vörös István ellen is, mégpedig azért, hogy nekik nagyobb legyen rá a befolyásuk. „Ezek között a volt pedagógusok között van olyan, aki a múlt rendszerben többször megfenyegette a hittanra járó gyerekek szüleit, most pedig ő akar a legnagyobb keresztény lenni a faluban” – mondták felháborodottan. Elmesélték azt is, hogy egy temetés alkalmával az atya azért nem búcsúztatta el a halottat a hozzátartozók által kért személyektől, mert a szertartás előtt megtudta, tilalma ellenére Vörös István volt a virrasztó. „Egy halotton állt bosszút a plébános úr, ami megengedhetetlen – mondták. – Az atya megváltoztatta a helyi szokásokat is, Izsán ugyanis mindig a temetést követte a szentmise, most ez fordítva van. De nem csak ezt az egy tradíciót nem követi: a házasulandók hiába kérik őt, hogy a hagyományoknak megfelelően az esküvői szertartást követően vezesse ki az ifjú párt a templomajtóhoz, erre sem hajlandó. Megszűntek a körmenetek is a faluban. Sőt, már azt is fejünkhöz vágta, hogy miért ragaszkodnak az izsaiak a hagyományokhoz, itt az lesz, amit ő akar.”

Az izsai hívők azt is nehezményezik, hogy Balla Gáspár a beszélgetőtársaim által „sárga könyvnek” nevezett énekeskönyvet használja egyes hétköznapi szentmisék alkalmával, amelyet a helybéliek nem ismernek. Mi több, állva, tapsolva énekelteti a híveket. „Az embernek teljesen olyan érzése van, mintha baptista szertartáson lenne” – állították. Ugyanakkor a helybéliek által évtizedek óta használt, az egykori izsai kántortanító, Dudics László által összeállított Kanozsai énekeskönyvet nem akarja használni a plébános. „Számunkra nagyon fontosak a hagyományok, amelyeket gyermekeinknek, unokáinknak is át szeretnénk adni – szóltak az asszonyok. – A plébános úr azzal magyarázza az újításokat, hogy ezzel akarja megfogni a fiatalságot, a gyerekeket. Ugyanakkor nincs türelme a diákokhoz, hiszen még a hittanoktatást sem vállalta el.” Az elégedetlenkedők azt is el szeretnék érni, hogy újból alakuljon meg a már évek óta nem működő egyházi tanács. Ez szerintük egyrészt kapocs lehetne a hívők és a pap között, másrészt ellenőrizné az egyházközség anyagi gazdálkodását. „Most még azt sem tudni, mennyi csengettyűpénz folyik be, azt viszont tudjuk, hogy a pénzszedő ministránsoknak meg kell számolniuk a szentmisén lévőket” – mondták. Végezetül szóltak arról is, hogy nemcsak ők, de a falu polgármestere is többször próbált már beszélni az atyával, de eredménytelenül. „Mi a kezdetekkor segítő szándékkal fordultunk felé, hiszen nehéz beilleszkedni egy közösségbe, amelyet nem ismer. Sajnos, nem sok sikerrel. Bár az atya elvégzett egy közvélemény-kutatást, az abban leírt kérések, észrevételek közül semmit nem vett figyelembe.” A helyzet egyre inkább elmérgesedni látszik, hiszen nemrégiben az egyik szentmisét – a jelenlévők nagy megrökönyödésére – a következő szavakkal zárta a plébános úr: „Vannak köztünk olyan keresztények, akik alattomosan fordulnak Istenhez.” Az egyik fiatalasszony mindehhez hozzátette: „A plébános úr alázatot vár a híveitől, de ő maga nem gyakorol alázatot. Sajnos, viselkedésével csak azt éri el, hogy egyre többen maradnak távol a templomból, és nemcsak a fiatalok, hanem az idősek köréből is.”

ermészetesen meg szerettük volna szólítani Balla Gáspárt is, ám ő kategorikusan elzárkózott attól, hogy a sajtóban nyilatkozzon a kialakult helyzetről. Először is megkérdezte, hogy az újságíró kompetensnek érzi-e magát az üggyel foglalkozni, majd pedig kijelentette, hogy ha a hívők valamelyikének problémája van, az a plébánián keresse fel őt.