VIDEÓ: Messzi kék messziség

Balogh Cs. 1
Galánta |

Az alapiskola gyermekkórusának bevonásával rendezett emlékkoncertet a Kodály Zoltán Daloskör Balogh Csaba tiszteletére. A közös számoknál időnként a nézőtéren ülő egykori kórustagok is dalra fakadtak. 

A 2020-ban elhunyt Balogh Csaba, a Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkarának néhai alapítója, zenepedagógus tiszteletére a járványügyi korlátozások miatt csak most tudtak emlékkoncertet szervezni Galántán. „Biztos vagyok benne, hogy ő is jelen van a koncerten, szemében huncut mosolyával várja az énekeseket. Remélem, hogy elégedett lesz azzal, amit hall” – fogalmazott Józsa Mónika, a Kodály Zoltán Daloskör karnagya bevezetőjében, kiemelve, hogy azt a szellemi örökséget szeretnék továbbörökíteni, amelyet Balogh Csaba képviselt, aki idén lenne 80 éves. Oláh Hajnalka, az alapiskola igazgatója felidézte az együtt megélt emlékeket, hogy a kollégáknak hányszor kellett elhalasztaniuk írásbeliket, mert Csaba bácsi utasítására a kórusnak próbálnia kellett, hogy az órák közötti szünetekben nem a kávé volt a fontos, hanem az, hogy azt együtt ihassák meg, hogy némelyik kolléga több időt töltött Balogh Csabával, mint a saját édesapjával és hogy a tanítónapi ünnepségeken mindig eljátszotta a kollégák nótáját zongorán vagy harmonikán. Elmondta, hogy Balogh Csaba 1965-ben alapította meg az iskola gyermekkórusát és 57 éven keresztül dolgozott az intézményben, generációkat tanítva a kottaolvasásra és a zene szeretetére, illetve mint magyar-történelem szakos pedagógus és osztályfőnök. Az emlékkoncertet a két kórus közös énekléssel kezdte, majd a gyermekkar előadásában olyan kórusművek hangzottak el Sárkány Anikó vezetésével, amelyek egy részét még Csaba bácsi kezdte tanítani a kórustagoknak. A pedagógusról kisfilmet vetítettek, felidézve szép pillanatokat, sikereket, amelyeket a kollégáival és a kórussal élt meg. A Daloskör a repertoárját úgy állította össze, hogy az elhangzó kórusművek mind kapcsolódtak valamilyen módon Balogh Csabához. Zárószámként Kodály Zoltán Esti dal című művét adták elő a két kórus tagjai közösen. Zongorán kísért Palíková Margaréta és Ternóczky István, szólót énekelt Mórocz Virág és Paszmár János.  

Galéria
Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?