Méry Margit kútvízzel keresztelt

Tardoskedd |

<p>Negyven tardoskeddi zenekedvelő működött közre annak a hanghordozónak az elkészítésében, amelyet szombaton Méry Margit Életfadíjas néprajzkutató kútvízzel keresztelt meg.</p>

Az Érsekújvár közeli nagyközség történetében először adtak ki hanghordozót, amelyen helyi nyelvjárásban hallhatók a legszebb tardoskeddi népdalok. Benkő Tímea a délután házigazdája a művelődési központ színpadán üdvözölte a CD-n szereplő énekesek közül a díszes népviseletbe öltözött Varga Katalin és Vanya István népdalénekeseket, Ludas Katalin pedig cigánydalokat énekelve perdült táncra.

A helyi fiatalok is kivették részüket a munkából, a hanghordozó másik részében ugyanis komolyzene hallható, a közreműködők között ott találhatók a műsorban fellépő konzervatóriumi hallgatók: Tóth Ferenc és Buda Tímea. A rendezvény résztvevői a CD-borítót díszítő grafikák szerzőjének Vanek Angelikának a munkáival ismerkedhettek meg a teremben látható alkalmi tárlat jóvoltából.

A hagyományőrző csoportok eddigi tevékenységét is bemutatták a nagyérdeműnek. (száz)
A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?