Megújult a nemesócsai alapiskola szaktanterme

komárom
Nemesócsa |

Csütörtöktől már a modernizált természettudományi szaktanteremben tanulhatnak a nemesócsai Móra Ferenc Alapiskola diákjai.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2020 végén folyósított támogatásának köszönhetően több mint 19 ezer euróból történt meg az a teljes körű felújítás, amelyre igencsak rászolgált a korszerűtlenné vált helység. A munkálatokat végül januárban kezdték meg, s menet közben építészetileg és gépészetileg is új köntöst nyert el a terem: új padlózat, nyílászárók, radiátorok és azok vízvezetékei, valamint mosdó áll a diákok rendelkezésére – ezen túlmenően pedig faljavításokra és -festésre is sor került. Ami a pedagógiai munkához kapcsolódó felszereléseket és taneszközöket illeti, interaktív táblát és egy azzal összeköthető tanári mikroszkópot, új padokat és székeket, három laborszekrényt, kerámiatáblát, nyolc diákmikroszkópot, a víz és a talaj PH-értékének mérésére szolgáló „ekolabort”, erőmérőket, sűrűség mérésére szolgáló eszközöket, valamint egy teljes valós méretű emberi csontvázat szereztek be. Újdonságnak számít az is, hogy a mikroszkópok napelemes technológiával működnek.

„A gyakorlatiasságra törekedtünk. Minél több mindent meg szeretnénk mutatni a gyerekeknek, illetve a tantárgyak közti átmenetekre még nagyobb hangsúlyt fektetni” – tájékoztatta lapunkat Mayer Mónika igazgató. Gyakorlatilag az iskola összes évfolyamának használatára szánták a szaktantermet, naponta több osztály természettudományi órái is itt zajlanak. Néhányszor még az alsó tagozatosok is ide jönnek például természetrajz órákon, amikor a gravitációs erőről lesz szó. Az új termet a szerdai átadást követően csütörtökön már használatba is vehették a gyerekek, biológiából és földrajzból is itt tett szert új ismeretekre néhány osztály.

„Szeretnénk majd hasonló módon felújítani a számítástechnikai termet, illetve még gondolkodunk egy kémiai labor létrehozásán” – zárta tájékoztatását az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?