GULYÁS ZSUZSANNAPárkány. A Körzeti Alkotókör szakmai vezetőinek alkotásaiból nyílt kiállítás a Barta Gyula Galériában.
Megújult a kiállítóterem
GULYÁS ZSUZSANNA
Párkány. A Körzeti Alkotókör szakmai vezetőinek alkotásaiból nyílt kiállítás a Barta Gyula Galériában. Baranovics Róbert és Kaplán Lettang Anna tagja a galéria művészeti bizottságának is.
A városi művelődési központ égisze alatt működő galéria idén júliustól megújult kiállítóteremmel várja a művészeket. A helyiség korábban többször beázott, a mennyezetén éktelenkedő foltokat festéssel sem sikerült eltávolítani, ezért a terem álmennyezetet kapott. Ezzel a beltér magasságát is sikerült arányossá csökkenteni. Megújult az elavult világítás is. Emellett klímarendszerrel látták el a kiállítótermet. „Ezzel biztosítani tudjuk a terem megfelelő páratartalmát és hőmérsékletét. Bízunk benne, hogy ez növelni fogja a galéria attraktivitását is” – fogalmazott Bajtai György, a galéria vezetője és az alkotókör ügyvivője.
A felújított galéria hivatalos névadó ünnepségét júliusban tartották. A nyári hónapokban Barta Gyula alkotásait tekinthették meg az érdeklődők. Ezt a tárlatot A. Nagy László fotóriporter kiállítása követte. „Baranovics Róbert és Kaplán Anna az alkotókör vezetése mellett a galéria művészeti bizottságának tagjaként kiveszi részét a kiállítások szervezéséből és a tehetséggondozásból is. Mindketten a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola pedagógusai” – mondta Bajtai.
A párkányi Barta Gyula Galéria tárlatai ingyen látogathatók. „Ezen a turisták gyakran meglepődnek. Nyáron a galéria látogatottsága megugrik, ezért a turistaszezonra olyan kiállításokat időzítünk, amelyek az ide látogató szlovákokat és külföldi érdeklődőket egyaránt megszólítják. Idén galériánk névadójának alkotásait láthatták a művészetkedvelők. Jövő nyáron Miroslav Cipár képeiből szeretnénk kiállítást rendezni” – árulta el a galéria vezetője.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.