Megújult a Béke utcai óvoda Komáromban

Béke utcai óvoda
Komárom |

Újabb oktatási intézmény kapott jelentős ráncfelvarrást – közölte a komáromi önkormányzat.

A Béke utcában található óvoda energetikai hatékonyságának növelésére 381 ezer eurós összeget nyert az önkormányzat az Envirofond révén. A közbeszerzésnek köszönhetően a munkálatok költségét végül 300 ezer euróra sikerült leszorítani azzal együtt, hogy az önkormányzat vállalta a szükséges önrész előteremtését. Az áprilisban indult felújításnak köszönhetően jelentősen javultak a még 1957-ben átadott objektum adottságai, növekedett az energiahatékonysága, amely által a fűtési időszakban jelentősen csökken majd a hőveszteség. A külső falak hőszigetelése mellett lecserélték és szigetelték a tetőszerkezetet, továbbá a legalsó és a legfelső szint is új szigetelést kapott. A tanévkezdésre végződő munkálatoknak köszönhetően jelentősen megváltozott az épület külleme, hiszen a korábbi foszló vakolat eltűnt és modern külsőt kapott az oktatási intézmény – emlékeztet az önkormányzat közleménye. Az intézménybe egyébként jelenleg 81 gyermek jár, akik összesen négy osztályt alkotnak – ezekből három szlovák, egy pedig magyar tannyelvű.

Továbbra is a prioritások közé tartozik az oktatási intézmények felújítása Komáromban, szeretnénk, hogy a komáromi gyerekek a legjobb körülmények között tanulhassanak. Az óvodákon kívül szinte az összes alapiskolára van pályázati beadványunk, különböző forrásokat célozva, ezzel alapozva meg a felújítások folytatását” – mondta el Keszegh Béla (független) polgármester.

Komáromban jelenleg 917 óvodást jegyeznek, akik közül 735 jár az önkormányzat által fenntartott intézményekbe. 11 épületben 12 önkormányzati óvoda működik, melyből öt-öt magyar és szlovák, továbbá kettő vegyes oktatási nyelvű intézménynek számít. Az önkormányzati intézmények mellett két egyházi és egy speciális óvoda is működik a városban. (komáromi önkormányzat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?