Mégsem lesz 132 ezer eurós Audija Hájosnak

Dunaszerdahely |

<p>A polgármester februárban kötött szerződést a forgalmazóval, március végén azonban felbontották a megállapodást&nbsp;</p>

Az elmúlt hetekben nagy port kavart Dunaszerdahelyen, hogy 132 ezer euróért terveztek új szolgálati autót venni Hájos Zoltán polgármesternek. A szerződés szerint a város nevében Hájos február elején kötött megállapodást az egyik dunaszerdahelyi forgalmazóval az autó megvásárlásáról. A polgármester akkor azzal érvelt, hogy mivel hosszabb utakra is használják a szolgálati autót, fontos, hogy biztonságos legyen. A különféle extrákkal felszerelt Audi A 6-os limuzin megvételének tervét a képviselők is bírálták. Rámutattak, hogy az eredetileg bejelentett 90 ezer helyett 132 ezer euróra rúg az autó ára, és azt is kifogásolták, hogy a városi hivatal szolgáltatásai közé rejtették a vásárlásról szóló tételt. Antal Ágota képviselő akkor felszólította a polgármestert, bontsa fel a szerződést. A független és a hidas képviselők közös nyilatkozatban csatlakoztak a felszólításhoz. Értesüléseink szerint az MKP helyi frakciójának gyűlésén is tárgyaltak az ügyről. A márciusi testületi ülésen elhangzott kritikákra nem reagált a polgármester. Lapunknak azt mondta, májusban érdeklődjünk a kocsiról. A vitában azonban kijelentette, hajlandó átértékelni a döntését. Március 30-án szerződést bontott a forgalmazóval. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"272131","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"365","title":"A képviselők is kérdőre vonták a polgármestert, néhányan nyilatkozatban szólították fel, hogy lépjen vissza a szerződéstől","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A. Szabó László, az MKP frakcióvezetője elmondta, neki alpolgármesterként nincs köze a döntéshez. Mivel a polgármester szabadságon van, azt sem tudtuk meg, pontosan miért lépett vissza a szerződéstől. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?