Megnyitották a Tavaszi tárlatot Bősön

A festmények mellett, textil alkotásokat is láthatnak a látogatók (Fotó: Bátky Tamás)
Bős |

Helyi ismert alkotók munkáiból szerveztek képzőművészeti kiállítást a bősi kultúrházban. Az esemény főszervezői az Animade Polgári Társulás, a Csemadok helyi alapszervezete és  Bős város önkormányzata voltak.

A megnyitó előkészületeinek utolsó simításait az éjjeli órákban fejezték be a művészek, akik igyekeztek a rendelkezésükre álló Zöld-terem minden centiméterét maximálisan kihasználni. A műveket alkotók szerint, külön csoportokban helyezték el. A Tavaszi tárlat kiállítói Bokros Rozália, Bott Maya, Fekete Bianka, Szamaránszky Bartal Emőke, Vida Géza, valamint Zsemlye Iván, Ikka.

Megtelt a terem érdeklődőkkel (Fotó: Bátky Tamás)

A tárlat megnyitó ünnepségén megtelt a Zöld-terem művészetkedvelő érdeklődőkkel, családtagokkal és barátokkal. A köszöntők sorát Nagy Anikó, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke kezdte, aki felsorolta a kiállítókat, majd Fenes Ivánt, Bős város polgármesterét szólította a mikrofonhoz. 

“Büszkék vagyunk arra, hogy képzőművészeink túlnőtték településünk határait, és a régió határait is. Az érzés gondolattá sűrűsödik, a gondolat koncepciót szül, s az a vásznon egy önálló, fizikai valósággá válik. Többé már nem a művész sajátja, hanem valamennyiünk közös kincse lesz”

 – méltatta a helyi alkotók munkáit a polgármester. Őt követve Csiba Gábor, Csibusz állt a közönség elé gitárjával, aki kiemelte, hogy örömmel támogatja az itt kiállító alkotókat, majd az egyik ismert saját dalát énekelte el gitárkísérettel, ami osztatlan sikert aratott. 

Csiba Gábor, Csibusz zenélt az egybegyűltek nagy örömére (Fotó: Bátky Tamás)

A taps után a bősi Animade Polgári Társulás képviseletében a társulás társalapítója, Csörgő Emese lépett a mikrofon elé. Beszédében elmondta, hogy az itt látható alkotások készítői jelentős példaképként szolgálnak a bősi fiataloknak és művészeknek, olyanok, akik mutatják az utat, amin érdemes járni és küzdeni. Egyenként mutatta be a képzőművészeket és előmenetelüket, felsorolta legmagasabb végzettségüket és legnagyobb elismeréseiket. A sor Szamaránszky Bartal Emőkével indult, aki még 1999-ben kezdte meg tanulmányait a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában, képgrafika szakon. Később a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerzett festőművész diplomát 2009-ben. Tanulmányai elvégzése után hazatért szülővárosába, ahol azóta is él és alkot. Olajtechnikával dolgozik, kedveli a felületkontrasztokat. Számtalan önálló és csoportos kiállítás résztvevője, az Art Flexum többszörös díjazottja. Bott Maya képzőművész felsőfokú tanulmányait a Pozsonyi Comenius Egyetem pedagógia karán, képzőművészeti nevelés szakon végezte és jelenleg a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola rajztanáraként dolgozik. Nemzetközi művésztelepek alkotómunkájának rendszeres résztvevője. Bokros Rozália, autodidakta alkotó, textilművész. Felsőfokú tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen fejezte be művelődésszervező szakon. A 2019-ben megnyitotta Dunaszerdahelyen No discipline című első önálló kiállítását. A Képzőművészeti Spektrum regionális, kerületi és országos fordulóinak többszörös díjazottja, 2021-ben elnyerte az év felfedezettének járó Rácz László-díjat.

A kiállítás egyik főszervezője, Csörgő Emese, az Animade Polgári Társulás társalapítója (Fotó: Heizer Zoltán)

Csörgő Emese után Nagy Anikó vette át újra a szót, aki a további három bősi alkotót mutatta be. Vida Géza, rajztanár, amatőr festő alapiskolás kora óta rajzol, a tájfestés szerelmese. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen folytatta tanulmányait képzőművész és testnevelés szakon. 2015-ben egy nemzetközi rajzverseny díjazottja lett Vöröskolostorban. Olajjal és akrillal alkot, de tetoválásokat is készít. Munkái Felvidék-szerte láthatóak, Dunaszerdahelyen az Arany Keret Galéria által meghirdetett pályázaton nyertes lett, ami azt jelentette, hogy a mai napig ingyenes kiállítása van ott. Zsemlye Iván, az Ikka-firka megalapítója és megvalósítója. Gyerekkora óta fest és rajzól, hét évig a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanulója volt. Műveit főként Hieronymus Bosch, 15. századi holland festő és Amedeo Modigliani 19. századi olasz szobrász és festőművész inspirálja. Képeit nem ecsettel, hanem ujjal festi. A hatodik kiállító Fekete Bianka, akinek legfőbb mentora nagyapja volt, festett képeit az interneten értékesíti. Az instant művészet kedvelője, az élményfestés művelője.

A megnyitó végeztével frissítőkkel kedveskedtek a szervezők (Fotó: Bátky Tamás)

A megnyitó végeztével a szervezők borral, pezsgővel és némi harapnivalóval vendégelték meg a résztvevőket, a közönség pedig alaposan szemügyre vehette a kiállított alkotásokat. 

A Tavaszi tárlat március 24-ig, vasárnapig nyitvatartási időben reggel 9 órától este 6 óráig szabadon megtekinthető a bősi kultúrház Zöld-termében. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?