Megnyíltak a szenci Pihenőpark kapui

ÚJ SZÓ-HÍRSzenc. Az utóbbi napokban már megjelentek az első látogatók a szenci Pihenőparkban. A zöldövezetben anyukák játszanak csemetéikkel, a padokon nyugdíjasok beszélgetnek.

ÚJ SZÓ-HÍR

Szenc. Az utóbbi napokban már megjelentek az első látogatók a szenci Pihenőparkban. A zöldövezetben anyukák játszanak csemetéikkel, a padokon nyugdíjasok beszélgetnek. Robert Podolský, a Szenci Idegenforgalmi Hivatal igazgatója elmondta, a hivatalos idénynyitás előtt egyelőre a városi rendőrök felügyelik a parkot. „Március közepén hivatalosan is beindítjuk az idényt. A parkban ebben az évben is két alkalmazottunk lesz, őket az idegenforgalmi hivatal adja, a bérüket viszont a városi művelődési központ költségvetéséből fedezik” – mondta Podolský.

A park és a szabadtéri mozi a Nemzeti Labdarúgó-edzőközpont szomszédságában található. A város néhány évvel ezelőtt uniós pénzekből újította fel az amfiteátrumot, s akkor tette rendbe környékét is, kialakítva egy gyönyörű zöldövezetet. A szabadtéri moziban idén is május végén, június elején kezdődik a vetítési idény. (susla)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?