Régió

Megnyílt az új turisztikai látogatóközpont Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely | Van érdeklődés a Csallóköz idegenforgalma iránt, ezt igazolja a július elején megnyílt turisztikai információs iroda forgalma is. A cseh turisták a kerékpárutakra is kíváncsiak, és a helyi lakosokkal együtt a szuveníreket is keresik.
Kiss Bartalos Éva

2020. július 16. 11:00

OOCR

Két hete tart nyitva a látogatóközpont Dunaszerdahely Fő utcáján. Az irodában tájékoztatják az érdeklődőket a régió idegenforgalmi lehetőségeiről, megkapják a Csallóköz térképét, megtudhatják, milyen programok vannak a térségben, tippeket kapnak arról, hogy merre kiránduljanak, és szuveníreket is kínálnak.

„A turisták célirányosan érkeznek hozzánk, tudják, mit szeretnének,

ahhoz keresnek információs anyagot, térképet, ezt kiegészítjük azzal, hogy mit lehet még az adott helyen, vagy a környéken megnézni. A cseh turisták nagyon kedvelik a turisztikai bélyeget, az itteni lakosok pedig az ide látogató ismerőseiknek vásárolnak emléktárgyakat Dunaszerdahelyről” – tájékoztatta lapunkat Koller Ingrid a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség (OOCR) igazgatója.

OOCR

A szövetség egy sikeres pályázatnak köszönhetően járás szerte hat információs totemet helyezett ki a népszerű kirándulóhelyeken. Az interaktív táblákon folyamatosan tájékoztatják az embereket az aktuális programokról. A szövetség tizenhat tagját a régióbeli városok, néhány falu, a turisztikai látványosságokat üzemeltető társulások alkotják.

„Mindenki közös célért dolgozik, azért, hogy az ide látogató turista jól érezze magát.

Minél színesebb programot tudunk kínálni a látogatóknak, annál több időt töltenek a régióban, és ez mindenki számára hasznos” – folytatta Koller Ingrid utalva arra, hogy igyekeznek minél több látványosságról tájékoztatni az ide érkezőket.

Hájos Zoltán Dunaszerdahely polgármestere a látogatóközpont ünnepélyes megnyitóján azt is kiemelte, hogy az új irodával a régiók közötti együttműködést is erősíteni tudják. „Helyet kap a Kisalföld képviselete is, és itt lesz az Arrabona Európai Területi Együttműködési Csoportosulás irodája is” – vázolta a polgármester.

Somogyi Gábor a dunaszerdahelyi Thermalpark igazgatója, az OOCR elnöke hangsúlyozta, a turisták mellett a helyi lakosok tájékoztatására, kiszolgálására is odafigyelnek.

OOCR

Idén a belföldi turizmusra irányul majd nagyobb figyelem, Koller Ingrid szerint ez Dunaszerdahelyen is tapasztalható. „Az emberek keresik az itteni látványosságokat. Népszerűek a fürdők és a dióspatonyi Malkia park is, csakúgy, mint a természeti szépségek, például a dunatőkési, a jókai, vagy a gútai vízimalom, illetve a természetes vizek” – folytatta az igazgató. A kerékpáros turizmus nem csak a régióban élők között népszerű, a cseh turisták is keresik az erről szóló információkat. Koller Ingridtől megtudtuk, hogy a szövetség pályázatok segítségével is próbál támogatást szerezni az idegenforgalom fellendítésére. Azt tervezik, hogy személyesen keresik fel a potenciális turistákat, egy átalakított lakókocsival járnák be a távolabbi régiókat.

„Számos külföldi idegenforgalmi kiállításon vettünk részt, de azt tapasztaltuk, hogy egyre csökken a látogatottságuk, egyre kevesebb az olyan résztvevő, aki valóban érdeklődik a régió iránt, kíváncsi rá, mert még nem ismeri. A vezetőség ötlete volt, hogy ha a turisztikai kiállításokon nem érjük el a célközönséget, akkor keressük fel őket. Különböző helyi rendezvényeken személyes kapcsolatot tudunk felvenni a jövőbeli látogatókkal” – mondta Koller Ingrid. Ezen kívül a győri Arrabona EGTC-vel közös projekten is dolgoznak. Idén a turistaútvonalak fejlesztését célzó pályázatuk nyert támogatást. Ennek köszönhetően új lehetőségeket tárnak majd a látogatók elé. A turistaútvonalak összeköthetik az egyes városok, vagy a régió látványosságait, amelyeket kerékpárról is megismerhet a turista.

A kulisszák adottak a Csallóköz idegenforgalmának fellendítésére, egy megfelelően megszervezett utazással tartalmas élményekben lehet része a kirándulónak, csakúgy, mint azoknak a családoknak, akik idén inkább az országhatáron, illetve a régión belül töltenék el a szabadságukat. Hétfőtől szombatig reggel kilenc és délután hat óra között kérhetnek tanácsokat a dunaszerdahelyi Fő utcán lévő infópontban.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vágsellye

Bárki angyallá válhat az adventi időszakban

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.