Megmérettettek a kürti borászok

bor1
Kürt |

Negyvenegyedik alkalommal rendezték meg a kürti borversenyt, ahol a remek borok mellett számos újdonsággal találkozhattunk. 

Az egyik legfontosabb módosítás a borok értékelésére vonatkozott. A helyi borászok magyarországi borbarátainak jóvoltából egy alkalmazással a közönség is bekapcsolódott a 71 minta értékelésébe. Az egybegyűltek osztályozása adta az összpontszám 30%-át, ezáltal ők képviselhették a bírálók legerősebb, ötödik hadoszlopát. A szigorú minősítés ellenére tucatnyi „aranyérem” született.

A versenybíróságot idén is négyen alkották, élén Ladislav Ďörď, a Chateau Rúbaň és a Čebovce Pincészet borásza foglalt helyet. Mellette a liverpooli származású Robert Smyth borszakíró, Miroslav Balla, a Viajur borászat kereskedelmi igazgatója, valamint Takács Edina tanárnő és borszakértő segített értékelni a borokat. Sem a kezdetektől jelen lévő idősebb Korpás András, sem fia, ifjabb Korpás András szőlőnemesítők és -termesztők, illetve a kisújfalui Mátyás András, nemzetközi szinten jegyzett borász sem vett részt a helyi borok bajnokságán. Valamennyien egyéb elfoglaltságukra hivatkozva maradtak távol, akárcsak Sütő Zsolt, a tavalyi házigazda. Az ő helyét a kürti származású Kis Péter vette át, aki kétnyelvű sziporkákkal vezényelte le az estébe nyúló kiértékelést. Találó megjegyzéseinek egyike akár a nem mindennapi kóstoló mottója is lehetne: „Jöhet a bor bárhonnan, ha a szőlő kürti.”

A borversenyt idén is a helyi Hegyközség jelenlegi elnöke, Jenei János nyitotta meg. A helyi, tradicionális, világos/fehér borok között a vendégek megízlelhették a szokásos olasz- és rajnai rizlingeket, a zöldveltelíni változatait, a vörösborok szerelmesei pedig a fűszeres, testes tételek legjobbjait kortyolgathatták. Utóbbiak közül kiemelkedett egy 2015-ös Dunaj, mellyel a Tamašek Családi Borászat jelentkezett, illetve egy 2019-es kékfrankos, amit a Kasnyik Családi Pincészet nevezett be. Utóbbi nyerte a közönségdíjat.

A fődíjat (champion) az érsekújvári Ján Ponesz nyerte el, aki egy 2021-es cabernet sauvignont hozott a bírálóbizottság elé. A felhozatal alapján a testes, magas csertartalmú borok mellett helyet kaptak az úgynevezett narancsborok is (orange wine), illetve újdonságok is bemutatkozhattak, mint például a Solaris.

 

(Kaszás Dávid)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?