Megmaradásunkhoz közös érdekképviseletet sürgettek - Szent István királyra emlékeztek Dunaszerdahelyen

Szent István
Dunaszerdahely |

Koszorúzással ünnepelték az államalapítást Szent István Király ünnepén Dunaszerdahelyen. Hájos Zoltán polgármester az egységes magyar politikai képviselet létrejöttét sürgette, Dömötör Csaba magyarországi parlamenti államtitkár a dunaszerdahelyi közösség összetartó erejét méltatta.

A Szent István téren a város vezetői, az önkormányzat képviselői, a helyi intézmények és szervezetek tagjai helyezték el koszorúikat. A megemlékezést a Dunaszerdahelyi Művészeti alapiskola diákjai tették ünnepibbé. Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd beszédében István Király érdemeit és tettit méltatta.

Hangsúlyozta, hogy a felvidéki magyarság a nemzeti ünnepek megtartásával is erősíteni tudja az identitását és az együvé tartozás eszméjét. Közösségünk megmaradásának és gyarapodásának feltétele az, hogy részt vegyünk az országos szintű törvényalkotásban.

Ezért is fontos, hogy legyen közös politikai érdekképviselet, ami igencsak lassan alakulgat“ - utalt a három magyar politika formáció elhúzódó tárgyalásaira a polgármester.

Hájos szerint a szlovák pártok listáján csak szavazatszerzés miatt indítanak magyar jelölteket. Kitért Ivan Korčok külügyminiszter korábbi dunaszerdahelyi látogatására is, amely ugyan baráti hangnemben zajlott, a kényes kérdések elől, mint a Beneš-dekrétumok ügye, kitért a tárcavezető.

István király tudta, hogy milyen döntéseket kell meghozni a nemzet megtartásának és gyarapodásának érdekében. Mi is tudjuk, ez az egységes politikai képviselet létrehozása“ - üzent a magyar politikusoknak Hájos Zoltán.

Dömötör Csaba felidézte a pandémia idején Dunaszerdahelyről indult kezdeményezést, a Nélküled című dalt a helyiek felhívására több ezren énekelték az erkélyeken.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Dunaszerdahely összekötötte a magyarságot“ - mondta a parlamenti államtitkár.

A miniszterelnöki kabinetiroda miniszterhelyettese kiemelte a közös kultúra és örökség jelentőségét, Szent István intelmeiből idézve mondta, hogy a fiak kövessék az elődeiket. Dömötör köszönetet mondott a dunaszerdahelyieknek és további támogatásokat ígért.

A magyarok legszebb napjai meg előttünk vannak, soha nem volt jobb lehetőségünk arra, hogy tegyünk is ezért“ - szögezte le az államtitkár, aki szerint az elmúlt tíz év a magyarok felívelő időszaka volt, de a veszélyek korát éljük, amikor a legfontosabb döntéseket maguknak kell meghozni.

Az ünnepi beszédek, és a koszorúzás után Bertók Tóth Katalin énekelte el a Himnuszt a résztvevőkkel közösen. A városi díjak átadásával folytatódott az ünnepség Dunaszerdahelyen a vmk-ban, majd este 8-tól musicalt láthat a közönség a sportcsarnokban.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?