Megkezdték a csatornahálózat építését Nádszegen

Nádszeg |

<p>Augusztus végén megkezdődött a csatornahálózat építése. A község 2010-ben pályázott a kanalizáció megépítésére, a Környezetvédelmi Minisztérium több mint hétmillió eurós támogatást hagyott jóvá a projektre.</p>

„2010-ben jóváhagyták a pályázatunkat a csatornahálózat első szakaszára, utána hirdették meg a versenypályázatot, 2011-től vártunk az eredményre. A minisztérium nem akarta elismerni a pályázatunk hitelességét, a Közbeszerzési Hivatal nyolc hónapig vizsgálta a projektet, de mindent rendben találtak” – tájékoztatta lapunkat Juhos Ferenc, Nádszeg polgármestere. A kivitelező, a galántai AVA építővállalat már megkezdte a munkálatokat – három utcában fektetik le a vezetékeket, utána nyomáspróba következik. Az építkezés megkezdése előtt az érintett utcák lakosait lakossági fórumon tájékoztatták a munka menetéről. A polgármester elmondta, az építkezés ütemével összhangban folyamatosan összehívják a lakosokat. „Ez bevált módszer, 1995-ben, a gázvezeték lefektetésekor is így jártunk el – folytatta Juhos. – A munkások csak azt az útszakaszt bontják meg, amelyet aznap meg tudnak csinálni, a nap végén betakarják a kiásott részt, hogy estére mindenki hazajuthasson.” A vezeték fölötti sávot csak a munkálatok befejezése után aszfaltozzák le, minden bizonnyal egy év múlva – kiszedik a vezeték feletti felső réteget, bebetonozzák, majd aszfaltot húznak rá. A projektet tizennyolc hónap alatt kell befejeznie a kivitelezőnek. A támogatásból csak a lakóházak kerítéséig húzzák ki a vezetéket, a kerítésen belüli munkálatokat a lakosok fizetik. „Kértük, hogy mindenki jelölje meg a kerítésen, hova akarja bevezetni a csövet és azt, milyen mélyen van a szennyvízgödör. Nem tudjuk kötelezni a polgárokat arra, hogy rákapcsolódjanak a csatornahálózatra, de szerintem ez a legkényelmesebb megoldás” – véli Juhos. Az emberek tisztában vannak azzal, hogy egy nagy építkezés mivel jár. A községben 1997-től működik a szennyvíztisztító állomás. Juhos elmondta, náluk fordított az építkezés menete. „Máshol a csatornahálózat megépítése után készül el a szennyvíztisztító állomás. Nálunk már készen van, hosszú évek óta működik. Abban a tudatban építettük meg, hogy egyszer Nádszegen is elkészül a csatornahálózat” – mondta Juhos.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?