Mégis lehet korcsolyázni a kassai városligetben, januárban egy bajnoki mérkőzésre is sort kerítenek

A kassai városi parkban felállított jégpálya egy héttel ezelőtt még üresen tátongott
Kassa |

Annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt még kilátástalan volt a kassai nyilvános jégpálya jövője, a városi parkban felállított ideiglenes jégpálya végre a nagyközönség rendelkezésére áll, és januárban egy bajnoki mérkőzésnek is helyet biztosít.

Mivel a szóban forgó jégpálya az elmúlt két évben, a karácsonyi időszakban mindig megnyitotta kapuit a látogatók előtt, az idei meg nem nyitásáról felröppent hír nagy felháborodást keltett a helyi lakosok körében. Szerkesztőségünk korábbi felkeresésére a kassai magisztrátus elmagyarázta, hogy a jégpályát idén a város rossz pénzügyi helyzete miatt hetekkel ezelőtt életbe léptetett válságrendszer miatt nem tervezik beindítani. „A jelenlegi pénzügyi helyzet és a válságrendszer miatt a városi parkban lévő jégpálya az idei téli szezonban nem fog működni. Az érdeklődőknek azt tanácsoljuk, hogy használják az Alejova utcai korcsolyapályát, amely már több mint egy hete működik. Az ottani jégpálya új, egyedi fedésének köszönhetően, amelynek megépítéséhez Kassa városa 240 000 euróval járult hozzá, a jégfelületet egészen 2024 tavaszáig lehetlesz használni” – közölte múlt hét elején lapunkkal Dušan Tokarčík városi szóvivő azzal, hogy a belvárosi jégpálya működtetési vesztesége a kassai hőszolgáltató vállalat (TEHO) számára 2022 decemberétől idén február végéig 49 000 eurónak felelt meg. A jégpályát végül december 26-án megnyitották, s ugyancsak beindították a hozzá tartozó büfét és a korcsolyaszervizt is. „A korcsolyázni vágyók és az amatőr hokicsapatok december 26-tól január közepéig reggel 9 és este 8 óra között teljes mértékben használhatják a pályát. Az érdeklődéstől és az időjárási viszonyoktól függően a működés esetleges további meghosszabbítását a későbbiekben újraértékeljük” – tudatta lapunkkal a kassai magisztrátus, amely a jégpálya működtetésével kapcsolatos döntésének megváltoztatását a cseh és szlovák tavi hoki-bajnokság iránti érdeklődéssel, valamint a sportolni vágyók megnövekedett igényével indokolja. A bajnokságra január 12. és 14. között kerítenek sort a kassai városi parkban. „A legjobb hat csapat kvalifikálja magát a kanadai világbajnokságra. A cseh és szlovák bajnokság szervezői maximum 24 csapattal számoltak, de az elmúlt héten már 33 csapat regisztrált” – zárta a kassai magisztrátus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?