Meghalt Bodonyi András

Bodonyi András

72 éves korában elhunyt az ipolysági születésű Bodonyi András népzenész, zenepedagógus. 

Tornatanár és „egy-négyes”, de volt már nevelő, népművelő, kultúrház-igazgató, zenetanár, vállalkozó, üzlettulajdonos, színházi ember. És természetesen mindig zenész. Nevezték igricnek, énekmondónak, vándordalnoknak, regösnek, Hont megyei Ossziánnak – írta róla lapunkban Forgács Miklós, a vele készült interjú bevezetőjében. Bodonyi András az utóbbi kilenc évben a Csavar Színház tagjaként járta az országot és a Kárpát-medencét. Muzsikált egyebek mellett az Asszooony!!! című mese-összeállításban, Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadalma a fársángon című művéből készített adaptációban, Arany János A nagyidai cigányok című színpadi játékban és Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művének feldolgozásában.

„Imádok menni, de mindig másfelé, még a munkahelyeimre is igyekeztem minden nap más és más úton eljutni” – mondta az említett interjúban. Gyűjtött népdalokat – főleg az Ipoly mente dallamait –, hegedült és gitározott lakodalmakban, fesztiválokon, de még tábortűznél is, és a népdalok mellett saját szerzeményeit is játszotta, énekelte, amelyek közül a Felvidéki himnusz aratta a legnagyobb sikert. Temetése október 5-én, szombaton lesz az ipolysági temetőben 15 órakor. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?