Meghalt a múlt heti buszbaleset legsúlyosabb sérültje

Pozsony |

<p>Életét vesztette a Pozsonyi Egyetemi Kórházban mára virradóra a múlt heti, tragikus autóbusz-balesetben súlyos sérüléseket szenvedett 75 éves nő &ndash; közölte Petra Stano Maťašovská, a kórház szóvivője. A halálos áldozatok száma így kettőre emelkedett.</p>

„Az elhunyt szenvedte a legsúlyosabb sérüléseket az utasok közül. Kritikus állapotban szállították kórházba, mélyaltatásban tartották, gépek lélegeztették. A belső szervei súlyos sérüléseket szenvedtek, az orvosok maximális igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét” – mondta a szóvivő. A kórházban még kilenc sérültet ápolnak, valamennyi állapota stabil, és nincsenek életveszélyben. A többségüket műteni kellett. A sérültek között van egy brit házaspár, és egy terhes nő is. Pénteken Szentgyörgy és Pozsony között, 10 órakor összeütközött egy menetrend szerinti autóbuszjárat egy traktorral. A busz a szalagkorlátnak csapódott, és a bal oldalára fordult. A sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ütközés oka egyelőre ismeretlen. A Pozsonyi III. Járási Rendőrkapitányság közveszélyokozás gyanújával folytat eljárást. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"161521","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?