Márciustól megváltoznak a háztáji árusítás szabályai

Pozsony |

<p>A földművelésügyi tárca által kidolgozott rendelet, amelyre múlt héten a kormány is rábólintott, megváltoztatja a háztáji élelmiszerek értékesítésének a szabályait. A módosítás március elsején lép életbe.&nbsp;</p>

Az élelmiszerek kis mennyiségben történő közvetlen háztáji árusítására, a hazai termékekre egyre nagyobb az igény a fogyasztók körében. Hogy megkönnyítsék az ezzel foglalkozók dolgát, a Fico-kabinet múlt szerdán módosította az ezzel kapcsolatos szabályokat, igaz, egyelőre csak a növényi eredetű termékek esetében. „A gyakorlat igazolta, hogy a házi gyártmányú termékekre van igény” – indokolta a módosítást Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter. 

Háztáji termékek 

A márciustól hatályos kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a gyártók otthoni környezetben állítsák elő a termékeiket. Az intézkedés lényege a regionális élelmiszerek fogyasztásának a növelése, de fontos szerepet kap a hagyományok őrzése is. Ugyanakkor az élelmiszerekkel való takarékoskodás előnyeit is kiemeli a most elfogadott módosítás. Eszerint az minősül háztáji termelőnek, aki a saját maga által megtermelt nyersanyagot vagy abból készített terméket árusít, és ezt a tevékenységét bejegyeztette a regionális állat-egészségügyi és élelmiszeripari hivatalban (Regionálna veterinárna a potravinová správa). 

Ennyi adható el 

A rendelet meghatározza az elsődleges növényi eredetű termékek, valamint a feldolgozott termékek maximális mértékét is, amit a termelő egy év alatt eladhat. A gabonafélékből legfeljebb 500–500 kilogrammnyi búza, árpa, zab, rozs, továbbá 2 ezer kilogramm étkezési burgonya, 1250 kilogramm feldolgozott gyümölcs és zöldség, 500 kilogramm savanyított káposzta, illetve 50 kilogramm szárított gomba vagy gombakonzerv adható el évente. Szörpökből, gyümölcs- és zöldséglevekből a felső határ 1250 kilogramm, tésztafélékből, pogácsából pedig 400 kilogramm. A felsorolt termékeket azonban nem csupán közvetlenül a fogyasztónak, hanem kölcsönös megegyezés alapján például a helyi üzleteknek is eladhatják. Az elemzők szerint persze a nagy kérdés: hogyan ellenőrzik majd, hogy a kistermelő hány kiló savanyított káposztát vagy szárított gombát adott el? 

Az SPPK is helyesli 

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) pozitívan értékeli a kormány által jóváhagyott módosítást. „Ennek köszönhetően javulnak a háztáji árusítás feltételei. Kamaránknak is érdeke, hogy a kistermelők egyszerűbben értékesíthessék megtermelt javaikat, hiszen továbbra is érvényes, hogy ha a szlovákiai őstermelők több árut tudnak eladni, azzal hozzájárulnak a régiójuk fejlődéséhez” – mondta lapunknak Jana Holéciová, az SPPK szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?