Március 22-ig lehet benyújtani a pályázatokat Nagyszombat megyéhez

A szerző felvétele
Dunaszerdahely |

Március hetedikén nyílt meg Nagyszombat megye legújabb pályázati felhívása. A megye idén összesen 400 ezer eurót különített el költségvetéséből a Fejlesztési Alap részére. Erre a forrásra a megye területén működő önkormányzatok, városok és civil szervezetek pályázhatnak.

Gyér volt az érdeklődés azon a tájékoztató jellegű találkozón, ahol Nagyszombat megye munkatársai ismertették a Fejlesztési Alap pályázati feltételeit. A Csallóközi Könyvtárban Ján Raclavský, Nagyszombat megye szervezési osztályának vezetője elmondta kik pályázhatnak, meddig kell beadni a pályázatot és melyek azok a pontok a kiírásban, amelyekre különösen érdemes odafigyelni. A megye 400 ezer euró támogatást oszt szét a Fejlesztési Alap (Fond na rozvoj Trnavského kraja) keretén belül. A cél olyan tevékenységek támogatása, amelyek jelentősen hozzájárulnak a régió népszerűsítéséhez. A pályázatokat elektronikus úton lehet benyújtani. A határidő március 7-től március 22-ig tart.

„A Fejlesztési Alap keretén belül olyan projekteket támogatunk, amelyek megvalósításához nagyobb pénzügyi fedezetre van szükség. Erre a célra idén 400 000 eurót különítettünk el a költségvetésből, amit arányosan osztunk szét a regionális, szupraregionális, országos vagy nemzetközi jelentőségű projektek között. Ide tartoznak az infrastruktúra fejlesztésével, kastélyok felújításával, közismert kulturális emlékművekkel vagy a civil társadalom fejlesztésével kapcsolatos tevékenységek. A tavalyi évben több mint 100 projekt érkezett be, amelyből a legjobb 34-et választottuk ki. Meggyőződésem, hogy ezeknek az ötleteknek köszönhetően közösen fejleszthetjük a megye egyes régióit” – olvasható a megye honlapján Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnökének véleménye a pályázati kiírással kapcsolatban.

A szerző felvétele

A pályázók egy projektre legkevesebb 7000 eurós támogatásban részesülhetnek. A projekt saját forrásból történő társfinanszírozása az elnyert támogatás teljes összegének minimum 5 százaléka. Az önkormányzatok, városok és civil szervezetek öt területen pályázhatnak. Ezek közé tartoznak az egyes régiók fejlesztését célzó projektek, az állami infrastruktúra felújítására, a kulturális örökség megőrzésére irányuló projektek, a közműves ivóvízellátás és csatornázás, a közlekedési- szociális- vagy sportinfrastruktúra újjáépítése és korszerűsítése. A jelentkezők pályázhatnak ifjúsági munka támogatására, a civil társadalom fejlesztésére irányuló tevékenységre, környezetvédelmi tevékenységekre, ifjúsági találkozóközpontok létrehozására vagy közösségi terek, idegenforgalmi helyek, sportpályák revitalizálására és kialakítására. A megye tavaly 34 sikeres projektet támogatott, többek között hozzájárult a nagymegyeri Bartók Béla tér rekonstrukciójához is.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a pályázati kiírás bonyolult, hiszen az önkormányzatokat egy kalap alá veszi a civil szervezetekkel. Csak olyan polgári társulások, civil szervezetek pályázhatnak, akik fel tudnak mutatni valamilyen tevékenységet az előző egy évből. A projekt élettartama meghaladhatja az egy évet is, a projekt kivitelezése azonban ebben az évben kell, hogy megvalósuljon. A szakértő azt is ajánlotta, a sikeres elbírálás érdekében, jó lenne ha az önkormányzatok összefognának, hiszen négy egymás mellett fekvő település nem valószínű, hogy sikeres lesz. Bővebb tájékoztatás Nagyszombat megye honlapján található: https://trnava-vuc.sk/. Az érdeklődők legközelebb, március 11-én Galántán találkozhatnak a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alkalmazottaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?