Marad a káosz a RegioJet vonalán

RegioJet
Dunaszerdahely |

Továbbra sem tudni, mikor áll helyre a vonatközlekedés a Dunaszerdahely–Komárom szakaszon. A RegioJet magán közlekedési vállalat azt állítja, hogy a külső beszállítók miatt nem sikerült hétfőre visszaállítani a vasúti kocsikat.

Év elejétől pótlóbuszok helyettesítenek néhány járatot a RegioJet vonalán Dunaszerdahely és Komárom között. A társaság azt ígérte, legkésőbb január 27-ig helyreáll a rend az útvonalon, ekkorra kellett volna megérkezni a karbantartás alatt levő szerelvényeknek. Most úgy tűnik, mégsem jött be a vállalat számítása, sőt, tovább csúszik a vonatok pályára állítása.

„Elhúzódott a balesetekben megrongálódott szerelvények javítása, ezért járnak pótlóbuszokˮ

– indokolta az intézkedést Aleš Ondrůj, a cseh magánvállalat szóvivője, hozzátéve, hogy a RegioJet a külső beszállítók munkájától függ.

Jelenleg öt járatot helyettesítenek pótlóbusszal. A Pozsony–Komárom vonalon nyolc járaton emeletes vonattal utazhatnak az ingázók, ezek közül kettő a főváros és Úszor, négy Pozsony–Duna-szerdahely között, kettő pedig a teljes vonalon, Komáromig szállítja az utasokat. A társaság azt ígéri, további járatok kapacitását is növeli, hogy csökkentsék a vonal zsúfoltságát, de egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy az utasok tömött vagonokban utazzanak.

„A héten már megújíthatjuk a vonatközlekedést Dunaszerdahely és Komárom között. Egy vagont már az elmúlt napokban pályára állítottunk, ezzel tehermentesítettük a főváros és Dunaszerdahely között közlekedő legjobban kihasznált járatokat. Egy másik szerelvény pedig a napokban készül el, azt várjuk, pontosan mikor”

– fejtette ki Ondrůj.

Az utasok egy részét nem nyugtatja meg a társaság ígérete, a legtöbben amiatt bosszankodnak, hogy két forgalmas járaton továbbra is várhatók késések. A RegioJet a közösségi portálon jelezte, hogy a 16.35-kor és 18.05-kor Pozsonyból induló szerelvények a mozdony átcsatolása miatt 20 perccel később indulhatnak el a főállomásról. 

„Már nem merek elindulni otthonról, mert nem tudom, mikor érek be munkába, utána pedig haza” – mondta egy elcsigázott ingázó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?