Komárom. Befejeződött az új komáromi Duna-híd tervezési szakasza – hangzott el Bastrnák Tibor révkomáromi és Zatykó János komáromi polgármester tegnapi közös sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Mátyássy Sándor, a Pont-Terv Zrt. vezérigazgatója, Nagy László, a Dopravoprojekt osztályvezetője és Varga Veronika programmenedzser.
Már elkészült a leendő komáromi Duna-híd terve
A hatástanulmányok, a feltárási munkálatokat, valamint a hídtervek kidolgozásához szükséges összeget elsősorban pályázati forrásokból teremtették elő. A tervezetet támogatásáról biztosította a szlovák közlekedési és a magyar gazdasági minisztérium is. A Duna-híd, valamint a hozzá csatlakozó úthálózat megtervezését – a kiírt versenypályázat győzteseként – a pozsonyi Dopravoprojekt Részvénytársaság készítette el. A tervezőcsoport egyedinek nevezhető, egyoldalasan felfüggesztett hidat álmodott meg, amelyhez hasonló csupán egy létezik a világon, mégpedig Kanadában. A kétsávos, 11,5 méter úttest-szélességű és 600 méter hosszú hídhoz a magyar oldalon 1,2 kilométer, a szlovák oldalon 800 méter hosszú bekötőút tartozik majd.
Időközben elkészült a projekt részét képező környezetvédelmi minisztériumi állásfoglalás, az illetékes építési hivatal pedig október elején kiadta az elvi építkezési engedélyt. A következő lépés a kivitelezési tervek előkészítése és az építkezési engedély megszerzése lesz. „A két város az elmúlt években minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felépülhessen a Duna-híd, és bár egyeseknek hosszúnak tűnhetett az idő, amíg a tervezési szakasz végére értünk, a szakemberek egybehangzó véleménye szerint eddig sikertörténetről beszélhetünk – mondta Bastrnák Tibor. – A továbblépéshez viszont már a két állam kormányainak megegyezésére lesz szükség. Éppen ezért Zatykó Jánossal közösen levélben fordultunk az illetékes szaktárcákhoz, hogy kezdjék meg az egyeztetést a további lépésekről.” Megjegyezte: sok energia és pénz fekszik már az eddigi munkálatokban ahhoz, hogy az elkészült tervek és dokumentumok egy asztalfiók mélyére kerüljenek. Ez nem lehet egyik ország kormányának sem érdeke. Zatykó János optimista az ügy kimenetelét illetően, a sajtótájékoztatón kijelentette: az alapkőletételre még ebben a választási időszakban, 2010-ben sor kerül.
December 18-án fórum a hídról
December 18-án nagyszabású fórumon mutatja be a két város az eddig elvégzett munkát. Erre a találkozóra meghívnak valamennyi érintettet a Duna mindkét partjáról. (vkm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.