Már áll Pozsony karácsonyfája

karácsonyfa
Pozsony |

Felállították a főváros karácsonyfáját a Fő téren. Idén az egyik városrészből ajánlották fel a fenyőt, amely a karácsonyi vásár és az adventi hangulat egyik meghatározó eleme. 

Egy szúrós lucfenyő lesz a jubileumi, huszonötödik karácsonyi vásár legfőbb dísze. A városi erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai választották ki a harmincéves, tizennégy méter magas fenyőt, amelyet egy récsei család ajánlott fel. Minden évben szakemberek választják ki a karácsonyi fenyőt, a fa magasságán kívül a szélességét, valamint a törzs átmérőjét is figyelembe veszik. Tavaly egy amerikai duglászfenyő díszítette a teret, a mintegy tizenkét méter magas, harmincöt éves fenyőt az erdőgazdálkodási vállalat adta. 

November elején elkezdődött a készülődés a hagyományos karácsonyi vásárra. Elsőként a fenyőfát helyezték el, hamarosan elkezdik építeni a karácsonyi vásár bódéit a Fő téren és a Ferenciek terén. Idén november 23-án, a fenyőfa kivilágításával nyitják meg a karácsonyi vásárt. December 22-ig naponta délelőtt tíztől este nyolcig, illetve tízig több közel száz bódé kínálatából lehet válogatni a Fő téren és a Ferenciek terén. A magisztrátus még augusztusban közzétette az árusok listáját. Nemcsak az ország több tájáról – például Taksonyról és Nagykürtösről –, hanem Csehországból is érkeznek árusok a vásárra, ahol kézművestermékeket, édességeket, dísztárgyakat vásárolhatnak a látogatók, megkóstolhatják a hagyományos karácsonyi ételeket és a forró italokat. Az eladóhelyek bérleti díja az alapterület nagyságától és a kínálattól is függ, 1500 euró a legalacsonyabb bérleti díj, azoknak, akik ételt árusítanak, mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, akár 20 000 euró bérleti díjat is kérhetnek tőlük. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?