Magyar településeken is folyt a World Cleanup Day

World Cleanup Day
Galánta |

Világméretű szemétgyűjtést szerveztek a múlt szombaton a béke nemzetközi napján. A World Cleanup Day mozga-lomba bekapcsolódó szlová-kiai városokat a Human Health Institute szervezet fogta össze.

A World Cleanup Day világméretű megmozdulás volt, melybe több mint 150 nemzet kapcsolódott be Új-Zélandtól Hawaii-ig, 36 órán keresztül gyűjtötték a szemetet az önkéntesek. A Human Health Institute szervezet vezetője, Jung Erika lapunknak elmondta, Pozsony, Szenice, Trencsén, Komárom, Dunaszerdahely, Dunaradvány, Dunamocs és Galánta kapcsolódott be Szlovákiában a hulladékgyűjtésbe. A szervezet a Plogging World és a River Cleanup nemzetközi szervezetekkel együttműködve szervezte a takarítást. Vannak további szervezetek Szlovákiában, melyek nem a Human Health Institute-on keresztül csatlakoztak a rendezvényhez. „Az akció lényege a takarításon túl, hogy rámutassunk, milyen sok a szemét körülöttünk, és hogy nem oda való. A probléma mindenkit érint, hiszen csak egy Földünk van” – fogalmazott Jung Erika. Elmondta, hogy Pozsonyban a szlovákiai szépségkirálynők is beálltak szemetet gyűjteni, hiszen bárki csatlakozhat ezekhez a mozgalmakhoz, nem kell ahhoz szervezethez tartozni, és nem csak a megadott napon lehet szemetet gyűjteni.

Pozsonyligetfaluban például másnap, vasárnap is folytatták a munkát, mert szombaton nem tudtak mindent összegyűjteni. Idén először külön gyűjtötték az eldobott cigarettacsikkeket. Megdöbbenve tapasztalták, milyen hatalmas mennyiségben található mindenhol a környezetünkben ez a hulladék, melynek a lebomlási ideje 10-12 év. Jung Erika kiemelte, feltűnően sok szemetet találtak az utak mentén, a legnagyobb számban az üdítő- és energiaitalos dobozok és a gyorséttermek csomagolóanyagai voltak, vagyis az a fajta hulladék, amit az emberek menet közben az autóból kidobálnak. A világméretű rendezvényhez Galánta második alkalommal csatlakozott, de szerveztek már hulladékgyűjtést a városban önkéntesek, akiket Tomáš Mrva szólított meg. Korábban a Föld Napja alkalmából áprilisban szervezett Plogging World nemzetközi hulladékgyűjtésben is részt vettek, előtte tavaly nyáron szerveztek takarítást Galánta utcáin. Tomáš Mrva úgy fogalmazott, természetes volt, hogy most is bekapcsolódnak a futással egybekötött szemétszedésbe. A „plogging” szó ugyanis az angol „jogging”, vagyis futás és a svéd „plocka upp” – felemel kifejezésekből jött létre. „Csapatunk baráti társaság, nincs mögöttünk szervezet. A résztvevők úgy csatlakoztak, hogy a közösségi hálón keresztül értesültek a mozgalomról” – mondta Tomáš Mrva. Hozzátette, a szombati akciót Peter Paška, Galánta polgármestere is támogatta, aki zsákokat, kesztyűket vitt a résztvevőknek, és megszervezte, hogy elhordják az összegyűjtött hulladékot. A 4 felnőttből és 2 gyerekből álló önkéntesek csapata a Puskin utcában takarított, ahol leginkább eldobott műanyag palackokat, üvegeket és élelmiszer-csomagoló anyagokat találtak, összesen 7 zsákkal. A továbbiakban is szívesen csatlakoznak hasonló rendezvényekhez, egyelőre hasonló formában, de Tomáš Mrva nem zárta ki, hogy a jövőben társulásként tevékenykedjenek, illetve más galántai szervezetekkel alakítsanak ki együttműködést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?