Magyar iskola nyílt Szádudvarnokon

Szádudvarnok |

<p>67 év után ismét van magyar iskolája Szádudvarnoknak. Az új tanévet öt diákkal kezdte meg a Szent István Egyházi Alapiskola, noha eredetileg nyolc gyerekkel számoltak.</p>

Ökumenikus istentisztelettel nyitották meg az intézményt szeptember 4-én, négy elsős és egy másodikos kisdiák kezdte meg tanulmányait az iskolában. Egy pedagógus és egy napközis tanárnő dolgozik az intézményben. A 400 lelkes településen 1944-ig volt magyar tannyelvű katolikus iskola, azóta Tornán vagy Szepsiben tanulhattak csak anyanyelvükön a gyerekek.

„Régóta terveztük, hogy visszaállítjuk Szádudvarnokon a magyar nyelvű oktatást. Rengeteg munka van mögöttünk. Juhász Attila tornai plébánossal végigjártuk a környező iskolákat, hogy megtudjuk, mi hogyan működik. A rozsnyói püspökséggel is felvettük a kapcsolatot. A hiányzó pénzt a falu önkormányzatának kellett kigazdálkodnia” – nyilatkozott lapunknak Miliczky Sándor, Szádudvarnok polgármestere.

Több ember összefogására volt szükség, hogy a zömében magyarlakta településen ismét magyar iskola működhessen. A tervek szerint pár év múlva a felsős tagozat is létrejöhetne, amely a közeli Tornán működne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?