Madaron és Csallóközaranyoson van több Covid-eset a Komáromi járásban

komárom
Komárom |

Ezen felül más járásbeli településeken is újra felütötte fejét a koronavírus a komáromi kórház információi szerint. Az intézmény jól kezeli a helyzetet, viszont az óvintézkedések betartására kéri az embereket.

A mai napon hét koronavírusos beteget ápolunk, mindamellett egyiküknél sem súlyos lefolyású a betegség, s nincs szükségük arra, hogy lélegeztetőgépre kössük őket. További öt páciens vírusgyanús, náluk várjuk a teszteredményeket“ – mondta Filkó Gabriella, a komáromi kórház igazgatóhelyettese az AGEL SK csoport sajtóközleménye szerint, majd hozzátette, mind személyzeti, mind technikai téren felkészültek az újabb járványhullámra. A reprofilizációt illetően a mai naptól kezdődően második fázisba lépett az intézmény, ugyanis 30 oxigénes lélegeztetéssel ellátott, valamint három lélegeztetőgéppel felszerelt ágyat különítettek el a koronavírusos betegek számára. A részletekről a komáromi városházát is tájékoztatták. Keszegh Béla (független) polgármester a sajtót arról tájékoztatta, semmiképpen sem szeretnének pánikot kelteni, csupán tényszerűen szeretnék tájékoztatni a lakosokat. Filkó Gabriella mindenkit arra kér, hogy a mindennapokban tartsák be a már jól ismert óvintézkedéseket.

Látványosan növekedett a pozitivitási arány

A komáromi kórházban jelenleg nincs érvényben korlátozó intézkedés a látogatási tilalmon kívül. Rendben zajlik a tervezett operációk lebonyolítása is. A kórház mintavételi állomása továbbra is 7.00-15.00 között tart nyitva hétköznapokon, míg hétvégente 7.30-11.30 között várják az érdeklődőket. Az utóbbi másfél hónapban fokozatosan nőtt az elvégzett antigéntesztek pozitivitási aránya. Míg augusztus utolsó két hetében a napi 82-100 tesztből 3 mutatta ki a fertőzést, addig október első négy napján levett napi 230-250 mintából már 22 volt Covid-pozitív.

Oltásra buzdítanak

A megszokott rend szerint működik az oltóközpont is, amely munkanapokon 7.15-13.15 között tart nyitva. „A 18 éven felüli kliensek választhatnak a vakcinák közül. Hétfőn, szerdán és pénteken a Pfizer/BioNTech, míg kedden és csütörtökön a Johnson&Johnson egydózisú oltóanyagát adjuk be az érdeklődőknek“ – fejtette ki az igazgatóhelyettes. Átlagosan napi 50 személyt oltanak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?