Ma már nem luxuscikk a kovácsoltvas kapu

BARTALOS ÉVA

A fém megmunkálása a legősibb mesterségek egyike. A kovácsok szerepe meghatározó volt a fejlett és a fejlődő társadalmakban. Volt, ahol istenként tisztelték a kovácsot: Prométheusz is kovács volt, a görög mitológia szerint ő adta a tüzet a halandóknak. Mára a fémmegmunkálás jövedelmező iparág lett, a vaskohók emberek százait látják el munkával. Mégis van, aki otthon, saját műhelyében készíti a kovácsoltvas kapukat. Jóllehet, a negyedi Csillag Sándor műhelyében hiába keresnénk vaskohót, mestersége mégis a letűnt korokat idézi.

„Apám patkolókovács volt, gyerekként mindig befogott maga mellé, akkor nagyon nem örültem ennek, ma viszont nagy hasznát veszem az ott ellesett fortélyoknak. Ebből tartom el a családom” – kezdi a beszélgetést Csillag, aki több mint egy évtizede foglalkozik kerítések, kapuk és vas használati tárgyak készítésével. „Előre legyártott elemekkel dolgozom, az én munkám nem a nyersanyag megformálása, hanem a már létező elemek összeállítása” – mondja a kovács, akinek munkáját nemcsak a faluban, hanem a fővárosban és külföldön is ismerik.

A vevők általában konkrét elképzelésekkel érkeznek hozzá, de előfordul az is, hogy szabad kezet kap. „Első a vevő kívánsága. Sokféle elképzeléssel találkoztam már, még nem fordult elő, hogy valakinek az elvárásait ne tudtam volna teljesíteni. Fontos, hogy a készülő kerítés, kapu jól mutasson a környezetében, ne lógjon ki a miliőből” – folytatja Sándor. Miután megbeszélik a terveket a megrendelővel, leveszi a méreteket és megkezdődik a tervezés, elkészül az árajánlat, utána megrendeli a vaselemeket, díszeket. Vannak erre szakosodott forgalmazók, ezáltal sokkal jutányosabb áron lehet kivitelezni az ízléses kovácsoltvas kaput. „Az ár nagyban függ attól, milyen díszítőelemeket választ a vevő. Kezdetben, amikor még nehezen lehetett hozzájutni, díszeket is készítettünk, de ez meghaladta az itthoni műhely lehetőségeit. A bonyolultabb formákat nehéz elkészíteni. A vaskapu fő díszei általában a csúcsok. Ezek öntvényből készülnek. Nekem nincs kohóm, de soha nem felejtem el azt a szagot, ami apám műhelyében terjengett, az égő kohó és a forró vas illatát” – magyarázza a kovács. A modern technikának köszönhetően egyszerűsödött a munkafolyamat, a vaskohó helyét a forrasztógép vette át.

A régi kovácsoltvas munkák örök életűek. „Mindig jó érzés fog el, amikor szépen összeillesztett kovácsoltvas tárgyat látok. A múlt szépségét idézik, melegség árad belőlük” – mondja Sándor. A vas az egyik legtartósabb alapanyag. Egyedül a rozsda tehet benne kárt, de ez ellen is lehet védekezni. Ma már léteznek olyan festékek, melyek alkalmazkodnak a fém tágulásához és összehúzódásához. „Ha a festést is mi végezzük, akkor a még különálló darabokat is lekenjük, így az anyag teljes védelmet kap a rozsda ellen” – avat be a részletekbe a kovács. A festékek strukturált felszínt is adnak a fémnek, olyan is van, melyet kemencében égetnek rá a vasra. Manapság már nem csak a fekete kovácsoltvas hódít, noha még mindig ez az egyik leggyakrabban használt szín, de készül zöld vagy rézszínű kapu is. Az építészet változásával ebben a mesterségben is új anyagok és megoldások jelentek meg. „Egyre népszerűbb a rozsdamentes acél, a modern környezetben nagyon jól mutat ez a fényes, kicsit hideg anyag” – tette hozzá Sándor. Egy átlagos méretű kapu elkészítése három hetet vesz igénybe. Miután összeállították a darabokat, a helyszínre szállítják és felszerelik.

A kovács elmondta, ritkán ugyan, de műhelyében ajándéktárgyakat is készít, melyekkel a barátait, ismerőseit örvendezteti meg. Virágtartó, asztal és egyedi bortartó is készült már a kovácsműhelyben. Manapság az áruházakban is találkozhatunk kovácsoltvas bútorokkal, lakáskiegészítőkkel. „Ezeknek az áruknak a minősége elmarad a kívánt szinttől. Látszik rajtuk, hogy sorozatgyártásban készültek” – véli a kovács.

Csillagék portáján hiába keresnénk a kovácsoltvas kaput. „Rám is igaz a mondás, mely szerint a suszter lyukas cipőben jár. Nincs kapunk és valószínűleg nem is lesz, de nekem ez így tetszik. A másik ok az, hogy magam sem tudom, milyen lenne. Annyi biztos, hogy tükrözné az egyéniségemet, nem hivalkodó, de egyedi” – zárta a beszélgetést Sándor.